Figyelem, türelem

Ígérem, folytatom a korábban megkezdett gondolatsort, de a napokban történt valami, amit mindenképp szerettem volna megosztani veled. A témát annak köszönhetem, hogy hétfőn  elfelejtettem első osztályra kérni a helyjegyemet - pedig

Ígérem, folytatom a korábban megkezdett gondolatsort, de a napokban történt valami, amit mindenképp szerettem volna megosztani veled.

A témát annak köszönhetem, hogy hétfőn  elfelejtettem első osztályra kérni a helyjegyemet - pedig a MÁV-Start nyári akciójának köszönhetően ezzel már jó néhány hete kényeztetem magamat, extra költségek nélkül (köszönet és hála érte az akció kiötlőjének) -, és ennek a feledékenységnek meg is volt a "büntetése": zsúfoltság, emberszag, zsivaj...

Ebben a folyamatos alapzajban egy-egy hangos sikítás, kiabálás törte meg a monotóniát. A hang forrása egy kb. 2-3 éves kislány volt. A visítását anyukája dorgálása követte: -"Ne kiabálj!"... Kis csend után újabb sikoly. -"Hagyd abba!" Ismét egy hangos üvöltés. - "Hagyd már abba Zita, nem vicces!" "... nézd, már a bácsi is haragszik rád, látod, milyen csúnyán néz?" Így ment ez kb. Mosonmagyaróvártól Komáromig:-). Az anyuka kétségbe esetten próbált telefonálni valakinek, de a kislány ezt folyamatosan szabotálta kisebb-nagyobb sikításával, kiabálásával - és anyuka egyetlen kérése, fenyegetése sem akadályozta meg ebben. Ott feszült köztük a konfliktus, amellyel a szülő láthatóan - egy ideig - nem igazán tudott mit kezdeni. Amikor beszélt a gyerekhez, mesélt neki,  minden rendben volt. Amint leült és leültette volna a gyereket is, vagy kezébe vette a telefont, kezdődött minden előröl.

Elgondolkodtatott. Mit csinál a gyerek?

Először is: unatkozik és harcol a szülő figyelméért. Mindegy, hogy milyen eszközzel, bármi áron. Boldog, egyszer-egyszer huncut mosoly ült az arcára, amikor ezt az áhított figyelmet megkapta. - Hiába mondta anyu, hogy nem szabad kiabálni, lám a dolog mégis működik. Ha visítok, rám figyel, velem foglalkozik, magához szorít (még, ha kicsit fáj is) - gondolhatta a kislány.

Másodszor - nem tudatosan ugyan, de - tanít. Tanítja a szülőt, szeretetteljes elfogadásra és türelemre.

Az anyuka végül megtanulta a leckét: megpróbálta lekötni a gyerek figyelmét, mesélt neki, sétált vele, átvitte  a gyerekvagonba mesét nézni... Ismét csak az alapzaj, semmi visongás.

Zita tanítása eljutott hozzám is. Persze tudom, hogy egy kapcsolatban, ha az egyik fél kevesebb figyelmet, türelmet kap, mint amit igényelne, előbb-utóbb konfliktus üti fel a fejét. "Elég tudatos vagyok én benne a kérdésben?" - tolakodott elő a gondolat már sokadszor a fejemben. És persze a válaszom egyértelműen: NEM. Tudom, hogy türelem terén még sok fejlődnivalóm van (ezt többen igazolhatják, akik jól ismernek:-)). Minél közelebb áll hozzám valaki, annál kevésbé vagyok türelmes, és - persze - a legtürelmetlenebb saját magammal vagyok.

... de nem is én vagyok az érdekes. VELED mi a helyzet? TE elég figyelmet adsz a szeretteidnek (szerinted elég, vagy szerintük?)? És elfogadás, türelem terén mi a helyzet? Ezen a fronton ki áll nyerésre?

Ennek a témának is van természetesen munkahelyi vetülete. Vezetőként (és beosztottként) is érdemes végiggondolni:

• Vajon a gyenge teljesítmény hátterében mi áll? Nem igényel az érintett munkatársunk több figyelmet, segítséget, türelmet?
• A problémás kolléga lehet, hogy könnyebben kezelhető, ha megkapja azt a figyelmet, törődést, amire szüksége van?
• Vajon XY azért durcás/hisztis/harsány/elviselhetetlen, mert így hívja fel a figyelmedet magára?
• Előfordulhat, hogy a főnöködnek is több figyelemre és türelemre van szüksége (neki is lehet rossz napja:-)), és ha ezt megkapta, már egy kezes bárány?

Érdemes időről időre magunkba nézni és értékelni, amit látunk! Ha fejlődnünk kell, nem szükséges egyedül küzdenünk, kérhetjük szakember (coach, ha más típusú gondunk van, akár pszichológus) segítségét.

...és add meg a kellő türelmet magadnak is! Nem fog minden megváltozni egyik napról a másikra, ez egészen biztos. Lesznek mélypontok ebben a folyamatban és bizony időnként visszaesel (elveszíted a türelmed). Már a tudatosság is sokat számít, hidd el! Ha felismerjük a hiányosságainkat, akkor tudjuk megtenni az első lépést a változás irányába.

…és most a következő posztig a türelmedet kérem! Gyakorolj:-)!

Addig is üdvözöl:

Csilla

 

Az elmaradhatatlan olvasnivaló:

• Bagdy Emőke, F. Várkonyi Zsuzsa, Popper Péter, Szendi Gábor: Mindennapi játszmáink - Az emberi kapcsolatok pszichológiája. Budapest, Jaffa Kft., 2009