Tapsvezér és Csendkirály

  Írta: Hajdrik Anita Ha olyan iskolába jártál, mint én, akkor nagyon valószínű, hogy van legalább egy olyan kompetenciád, amiről sokat beszélünk, amelyről minden cég elvárja, hogy birtokában légy, sőt! És mégsem tudjuk r

 

Írta: Hajdrik Anita

Ha olyan iskolába jártál, mint én, akkor nagyon valószínű, hogy van legalább egy olyan kompetenciád, amiről sokat beszélünk, amelyről minden cég elvárja, hogy birtokában légy, sőt! És mégsem tudjuk részleteiben, hogy mit és hogyan kellene pontosan kezdenünk vele. Tapasztalataim szerint pedig kommunikálni, azaz szóban hitelesen, meggyőzően képviselni magunkat ez ügyben egyáltalán nem is tudjuk.

Hogy mi ez a kompetencia? A kooperatív működés.

Az iskolapadban kiskorunktól kezdve arra szocializálnak bennünket, hogy – gyönyörű szóval – frontális oktatásban részesítsenek bennünket. Karácsony Sándornak már a 30-as évek elején volt egy zseniális megjegyzése – csak nem sokan figyeltek rá -, miszerint: „Hogy az iskola milyen abnormális hely, már abból is látszik, hogy az kérdez, aki tudja, és annak kell válaszolnia, aki nem tudja.”  És az oktatási rendszerünk nem csak ezért sántít, hanem azért is, mert a munka világában – és az életben is – akkor tudunk jól érvényesülni, ha a frontális oktatás eredményét „elfelejtjük” és kooperatívan működünk.

Na de hogyan kell azt csinálni, ha egyrészt nem tanították meg nekünk, másrészt nem, hogy nem tanították meg, hanem épp az ellenkezőjére treníroztak. Az iskolapadban a munkahelyen történő hatékony munkavégzéshez szükséges interakciókért egyenesen büntettek. De a tudásunkat is csak akkor mutathattuk meg (jelentkezéssel), ha kérdezték, és akkor mondhattuk el, ha felszólítottak. A beszélgetés, tudásmegosztás vagy súgás, de akár az egyéb segítő eszközök használata (puska) büntetést érdemelt, miközben a munka világában kifejezetten akkor vagyunk jók, ha a fentieket jól kezeljük, a magunk – és a cég – hasznára tudjuk fordítani. (Erről is hallhattok remek gondolatokat Sir Ken Robinsontól egy TED előadáson, ide kattintva. )

Így aztán a munkáltatók nagyjából a fél karjukat odaadják, ha találnak egy kooperatívan működni tudó munkavállalót. És bár nincs olyan állásinterjú, önéletrajz, motivációs levél, amelyben ne szerepelne az „együttműködő vagyok”, „csapatjátékos vagyok” kifejezés, mégis mi a búbánatot jelent ez a gyakorlatban? Ma már az is jónak számít, ha egyáltalán a csapatjátékosságot kicsit mélyebben tudja értelmezni egy jelölt, vagy legalább valahogy körül tudja írni, hogy milyen csapattag (de legalább a címben szereplő két „szerep” közül tud választani magához közel állót).

Mától kérlek, kápráztasd el a kollégáimat azzal, hogy nem a felszínen kapirgálsz, amikor a téma szóba kerül, hanem profin előadod a kooperatív működés alapjait. Fogadjunk, hogy kitűnsz majd a tömegből!

A kooperatív működés lényege az, hogy a csoport egyes tagjai tisztában vannak azzal, hogy a csoport teljesítménye valamennyi tag teljesítményétől függ. A jó csoportteljesítményért pedig feladatuknak és kötelességüknek érzik, hogy a tőlük telhető legmagasabb szinten befektessék az erőforrásaikat. (Természetesen ez akkor igaz, ha valódi csoportról van szó, tehát például van közös céljuk és megvan az egymás iránti bizalom.)

Az együttműködéshez számos képességgel és kompetenciával kell rendelkezni. Gondold végig, hogy te melyekkel rendelkezel és hogyan tudod hitelesen előadni azt egy állásinterjún. A blogunkban számos cikket találsz, nem véletlenül, hiszen a versenyképességed fejlesztése a célunk már egy ideje. :-) Szóval ilyen sikertényezők a kapcsolat- és csoportkezelő képesség, az asszertív kommunikáció, az érdekérvényesítő képesség. Jó probléma-megfogalmazó képesség, kiváló probléma-felfogó és megoldó képesség. A hatékony együttműködés nem működik a segítőkészség és többszempontú megközelítés nélkül, és akkor sem, ha nem vagy képes aktívan hallgatni, eredményesen visszajelzést adni és nem rendelkezel erős belső drive-val (azaz belső motivációval). Kiemelkedő kell, hogy legyen az egyéni felelősségvállalásod, megfűszerezve némi empátiával. Nagyon fontos még, hogy a tudásod birtokában is képes és nyitott legyél a tanulásra, át is tudd adni a tudást. Azaz tanítva tanulj.

Még valami... ilyen individualista társadalomban, mint a miénk, nagyon nehéz, de meg kell próbálnunk megszeretni az „építő egymásrautaltság” fogalmát és szeretni az „együtt sírunk, együtt nevetünk” elvet. Mert hogy ez a kooperatív együttműködés alapja. Menni fog?

Ha szerdánként szívesen olvasnál hírlevélben küldött további gondolatokat a sikeres állásinterjúzásért, a feliratkozásért kattints ide!