Közmondásaink pszichológiája – Veréb, túzok, kockázat

Rovatunkban népi bölcsességek pszichológiai megalapozottságát vizsgáljuk, a tudományos komolytalanság igényével. Hogyan előzték meg a szólások és közmondások igazságai a pszichológia elméleteit? Lehet-e bizonyítani vagy cáfoln

Rovatunkban népi bölcsességek pszichológiai megalapozottságát vizsgáljuk, a tudományos komolytalanság igényével. Hogyan előzték meg a szólások és közmondások igazságai a pszichológia elméleteit? Lehet-e bizonyítani vagy cáfolni nagyanyáink hétköznapi tapasztalatait? És egyáltalán: mit is üzennek pontosan ezek a sokszor sejtelmes hasonlatok, költői képek? 

Első közmondásunk:

Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok.

Bár az állításból nem derül ki, pontosan mire lehet jó egy veréb, vagy adott esetben egy túzok, két fontos dolog mindenképp feltűnő: az időbeli és a méretbeli különbségek. Ha tehát arról kell dönteni, hogy egy kisebb dolgot szeretnénk, de azonnal, vagy egy nagyobbat, de később, a jól ismert aranyszabály szerint az előbbi választás a helyes.

Ha így nézzük, két pszichológiai téma rögtön eszünkbe juthat: a jutalmazáshoz (megerősítéshez), illetve a kockázatvállaláshoz kapcsolódó elméletek (vagy, ha feltételezzük, hogy a madarakból vacsora lenne, esetleg még Maslow és a szükségletek hierarchikus modellje, ahol az éhség kielégítése mindenek előtti, halaszthatatlan motiváció)...

Nem mindegy, mikor kapunk fizetést

Az, hogy milyen a „jó” jutalom, érdekes kérdés. A közmondás azt sejteti, hogy az ember a biztos és lehetőleg mihamarabbi jutalmazást részesíti előnyben. Azonban az, hogy egy jutalom milyen motiváló erővel bír, már egészen más szempont (lásd: munkavállalói és munkaadói érdekek).

A tanuláselmélet, pontosabban az operáns kondicionálás többféle „megerősítési tervet” ír le, mellyel az emberi viselkedés formálható. Folyamatos megerősítésnek nevezzük azt, amikor egy adott viselkedésért minden alkalommal jutalom jár – ez a módszer olyan helyzetekben lehet különösen hatékony, ha egy új magatartás kialakítása a cél. Mert bárhogy is kezdünk madárra vadászni, ha a módszer nem eredményez még aznap verebet, könnyen nekiláthatunk más terveken gondolkodni.

Ha viszont a viselkedés megszilárdult, nagyobb motiváló erejű lehet a részleges megerősítés valamelyik fajtája. Ezek közül a rögzített időközű megerősítési terv a legelterjedtebb, havi fizetés formájában. A jutalom ekkor nem azonnal a viselkedés után, hanem meghatározott időközönként érkezik, az érte folytatott tevékenység mégis fennmarad – még ha a jutalmazás után az aktivitás ideiglenesen vissza is esik.

Az időbeli bizonytalanság, a jutalom kiszámíthatatlansága (változó időközű megerősítés) egyértelműen csökkenti annak motiváló értékét – ha tehát a „holnapi túzok” a bizonytalanságot jelképezi, vagyis kérdéses, hogy számíthatunk-e jutalomra, akkor minden bizonnyal a veréb a jó választás.

Amikor a túzok mégiscsak jobbnak tűnhet

Sokkal érdekesebb azonban, hogy egy változó arányú megerősítési terv sokkal erősebben motiválhat egy viselkedést, és növeli a cselekvés gyakoriságát. Ekkor nem az idő a bizonytalan tényező, hanem az, hogy hányszor szükséges végrehajtanom az adott cselekvést a jutalom eléréséhez. Ekkor az ember úgy érzi, az irányítás a kezében van, tehát ha kitartóan vadászik, előbb-utóbb majd csak lesz túzok a tányéron – ha nem aznap, akkor legfeljebb másnap reggelire. A szerencsejátékok pont ezt a hiedelmet használják ki, az esetleges siker pedig csak megerősíti azt az illúziót, hogy ha elég sokszor próbálkozik az ember, annak lesz eredménye.

Egyéni eltérések (pl. szenzoros élménykeresés, nemi különbségek) mellett bizonyos helyzeti tényezők is növelhetik a kockázatvállalás valószínűségét, így például ha bőséges erőforrások állnak rendelkezésre; ha egy szituációban nagyobb hangsúly van a lehetséges nyereségen, mint a lehetséges veszteségen; vagy ha a bizonytalan jutalom nagyobb, mint a biztos választással járó haszon.

Utóbbi szempont esetünkben biztosan teljesül, így elképzelhető, hogy egy adrenalinfüggő férfi, akinek van túzok raktáron, nem feltétlenül elégedne meg a biztos, ám szerényebb megoldással. Azonban azt, hogy elődeink többségében nem így gondolkodtak, a népi hagyomány csak megerősíti, hiszen ahogy egy másik közmondás tartja: „jobb a sűrű fillér, mint a ritka forint”.

Kép – Pieter Breughel: Flamand közmondások

A bejegyzés szerzője: John Balázs