Hogyan támogathat Téged a karrierváltásodban a kineziológia?
Széleskörű önismereti utat járhatsz be a kineziológia által is. A kineziológia izomteszteken keresztül segít Számodra az élet különböző területein, így akár a karrierváltásban is.
Bárhol, bármilyen körülmények közt élünk, dolgozunk, vezetjük életünk, pozitív és negatív megéléseinket legfőképpen eddigi tapasztalataink határozzák meg. Egy helyzetértékelés kimenetele nagyban függ attól, hogy milyen hitrendszerrel rendelkezünk az adott téma irányában. Mit tanultunk meg szüleinktől, számunkra fontos, meghatározó személyektől, azaz milyen tanult minták, vagy átélt dolgok alapján hozunk döntéseket.
A kineziológia tudománya és a hozzá tartozó izomteszt lehetővé teszi számunkra, hogy ezekhez a hatásokhoz közel kerüljünk, megismerhessük őket, és akár új döntéseket hozzunk létre az adott időben, az adott szituációra, reakcióra vonatkozóan.
A kineziológia egy a korunkban felfedezett tudomány. A múlt század közepén látott napvilágot, és arra hivatott, hogy a testben zajló folyamatokat kövesse.
Kineziológusként gyakran találkozom olyan helyzetekkel, hogy hozzám forduló emberek nem bíznak a változásban. Ezt legfőképpen arra a tapasztalatukra alapozzák, hogy amikor változtattak, akkor sem változott sok minden az életükben.
Ez egy elég összetett helyzet. Vajon kell-e bízni a változásban?
Menjünk egy picit a kérdés elé. Vajon hogyan alakult ki az, hogy valaki nem bízik abban. Hiszen az egész életünk arról szól, hogy minden változik. Ahol csalódás ért minket, ott is az elején bizakodtunk. Akkor mi történhet?
Hol van az a pont ahol a forgatókönyvünk mindig hasonló irányt vesz? Pontosan erre lehet jó a kineziológia! Mert ez egy fontos kérdés. Mi történik olyankor, amikor valakinek mindig ugyanolyan főnöke lesz, vagy beosztottjai? Hogyan szolgálják ezek a felismerések az önismeret fantasztikusan gazdag világát? Mit taníthat nekünk, ha ezekről sokkal többet tudunk?
Egyszer dolgoztam egy nagyszerű emberrel, aki azzal küzdött, hogy félelmetesnek tűnt a barátai, munkatársai és beosztottjai szemében is. A kapcsolatok elején minden rendben volt, szívesen vállaltak nála munkát, vagy barátkoztak vele, de egy idő után legtöbben eltávolodtak és „furán” kezdtek viselkedni, mintha féltek volna tőle. Úgy érezte cserbenhagyják, kihasználják. Egy-két évtized alatt elég sok frusztrációt halmozott fel, és sokkal szigorúbbá vált az emberek tekintetében és elmagányosodott. A kineziológiai oldások során kiderült számára, hogy a legszigorúbb egész életében önmagával volt, és ezen a szemüvegen keresztül értelmezte a többi ember viselkedését is. Rájött, hogyan mozgatják döntéseit a gyermekkorában megélt megfelelési helyzetek és új megvilágításba helyeződtek az általa megélt csalódások. Néha felfoghatatlanul felszabadító rájönni arra, hogy nem a világ fogott össze ellenünk, vagy az emberek rosszak úgy általában, hanem óriási ráhatásunk van arra, hogy alakulhassanak jobban a kapcsolataink.
A kineziológia használ oldási „forgatókönyveket” is, ahol foglalkozunk az adott témához tartozó stresszel, pozitív érzelmi motivációval, a kitűzött cél témáival, azaz mi az ami blokkolja, és mi viszi előre. Ezek nem arról szólnak, hogy a kineziológus tanácsol bármit, hanem hogy a kitesztelt információk alapján a kineziológia eszköztárán belül, milyen dolgok segítik gördülékennyé tenni a stressz elhárítását az adott témát illetően.
Nagyon fontos, hogy a kineziológia Nem gyógyít, Nem diagnosztizál, Nem kezel betegségeket.
Ehelyett a test öngyógyító reflexeit, mechanizmusát ébreszti fel, oldja a stresszt az adott témában, vagy amire az a téma kihat.
Mi az izomteszt?
Az izomtesztelés alapja az izmok és az agy közötti jelentőségteljes kapcsolat. A tesztelés során tapasztalt izom változás információt ad a kineziológus által feltett kérdésre. Izmaink legtöbbször elgyengülnek bármely stresszelő, kellemetlen érzés, emlék hatására.
A tesztelés során a kineziológus gyengéd nyomást gyakorol a tesztelt személy kinyújtott alkarjára.
Az izomtesztelésre azért is van szükség még, mert ha csak a megszokott módon teszünk fel kérdéseket, akkor arra tudatosan válaszolunk, de amit a valóságban hinni akarunk, nem biztos, hogy azonos azzal, amit valójában, meggyőződéseinkből hiszünk.
A kineziológiai izomtesztelés, mint biofeedback lehetővé teszi, hogy tudatos emlékezés nélkül is felderítsük azokat az eseményeket, melyek egymásra épülve létrehozták jelenbeli problémánkat. Az izomtesztelés gyors és megbízható eszköz az információ megszerzéséhez, tiszta választ ad, mely nem képezi további találgatások, magyarázatok és értelmezések alapját.
A kineziológia módszere az izomtesztelésen alapszik. Az izomtesztelés tehát képes arra, hogy a tudatalattinkban tárolt információkat előhívja, amely az egyén életében történt.
Ha szívesen olvasol még erről, keresd fel oldalunkat:
https://discoveryourworld.hu/blog/