„A gépek nem veszik el a munkádat, de azok, akik fejlesztik magukat, igen.” – Beszélgetés Rab Árpád jövőkutatóval
A mesterséges intelligencia körüli diskurzust gyakran a bizonytalanság és az aggodalom érzése övezi. Ahogy a múlt század elején a fizikai munkákat felváltó gépek esetében, most a mesterséges intelligencia rohamos elterjedésében vizionálhatják sokan a munkájuk elvesztését vagy elértéktelenedést. Azonban a valóság ennél sokkal árnyaltabb. A technológiai fejlődés a munkaerőpiacon betöltött szerepeket szabja át. Az MI jelenléte nem az emberi relevancia végét jelzi, hanem az alkalmazkodóképességünk fontosságát hangsúlyozza. A kérdés, hogy felismerjük-e ezeket a változásokat, és képesek vagyunk-e ez alapján fejleszteni magunkat? Erről mesélt nekünk Dr. Rab Árpád jövőkutató.
Az emberi tényező fontosabb, mint gondolnád
A technológiai fejlődés és a mesterséges intelligencia megjelenése felgyorsította a munkaerőpiac átalakulását is. Viszont a változások nem önmagukban, hanem a munkahelyi környezetben vannak jelen. Ezért kiemelt jelentőségű, hogy ezek megfelelőképpen integrálva legyenek, az adott cég és ott dolgozók sajátosságait figyelembe véve. Nem véletlen, hogy az önismeret egyre gyakoribb téma a képzés és fejlesztés területén! Akkor fogjuk tudni, hogy mi és hol a mesterséges intelligencia szerepe egy adott munkafolyamatban, ha minél tisztábban látjuk a saját képességeinket és határainkat. Ahhoz, hogy lépést tudjunk tartani a munkaerőpiac által diktált tempóval az olyan ’soft skill’-ek, mint az empátia, kreativitás vagy a kritikus gondolkodás fogják jelenteni a legnagyobb segítséget.
Például egy új technológia bevezetésekor, ki kell találni, hogy milyen területen tudnak a fejlesztések igazán hasznosak lenni, de mérlegelni kell a kockázatokat és a hosszútávú hatásokat is. A munkahelyi környezet adta egyre összetetteb személyközi dinamikák kereszttűzében – köszönhetően az egyre gyakoribb kiszervezett vagy projektalapú munkáknak – akkor tudunk hatékonyan navigálni, ha stabil érzelmi intelligenciával vagyunk felvértezve. Hosszú távon ez biztosítja a munkavállalók számára, hogy a kihívásokra motiváltak, a stresszel és kiégéssel szemben reziliensek legyenek.
Rab Árpád jövőkutató szerint nekünk magunknak van a legnagyobb felelősségünk abban, hogy milyen irányt vesz életünk a technológiai fejlődések mellett.
„A rovarszerű viselkedést kiadhatjuk a gépeknek, ahhoz hogy jól működjünk együtt másokkal, őszinteség és alázat kell. Tudnom kell, hogy mit nem tudok, legalább magammal szemben őszintének kell lennem.”
Fejlődni emberi dolog
A mesterséges intelligencia, bár már képes egyre komplexebb feladatokat ellátni, azok megnevezését és betáplálását csak mi tudjuk elvégezni. Ehhez elengedhetetlen, hogy megtanuljuk eszközként használni, ahogy eddig minden új technológia esetén tettük. A benne rejlő potenciál kiaknázása teret és időt adhat új ötletek felfedezésére.
„A vezetőnek kell a legkíváncsibbnak lennie és kísérleteznie, mert az marad talpon, aki ki mer lépni a komfortzónából. A cégek 10-15%-a játszik valóban a lehetőségekkel. Pedig végtelen lehetőség előtt állunk, azok a cégek, akik játszanak, nyernek majd igazán.” -fogalmazott Rab Árpád jövőkutató.
A mesterséges intelligencia által vezérelt algoritmusok például másodpercek alatt tudnak hatalmas mennyiségű adatot elemezni, lehetséges trendeket és kockázatokat előrejelezni. Így több idő marad az emberi tapasztalatot igénylő értelmezési és fejlesztési folyamatokra. Hasonlóképpen a kreatív iparágakban végre olyan ötletek és koncepciók is megvalósíthatóvá válnak, ami a mesterséges intelligencia nélkül elképzelhetetlen lenne.
Követed vagy teremted a változásokat?
A változások sodrában könnyen el lehet veszni, főként, ha a fejlődési folyamatokhoz nem proaktívan állunk hozzá. Vitathatatlan, hogy a mesterséges intelligencia a munkavilágának számos területén fog még fordulatokat hozni. Természetesen nem tudunk mindenre felkészülni, éppen ezért is lényeges, hogy a saját belső erőforrásainkat megerősítsük annyira, hogy ne tévesszünk fókuszt, és az újdonságok valóban az előnyünk szolgálatába tudjuk állítani. A jövőre nézve kulcsfontosságú készségeket, mint a problémaérzékenységet, alkalmazkodóképességet vagy a kritikus gondolkodást mind egyéni utakon, a saját erősségink és képességeink megismerésén és fejlesztésén keresztül tudjuk a legjobban kibontakoztatni. Azok fognak előre haladni, akik a mesterséges intelligencia térnyerését nem fenyegetésként, hanem a növekedés és az önfejlesztés lehetőségeként fogják fel.
Ha mélyebben is elmerülnél a témában, hallgasd meg 2024.09.26-án startoló Game Changers podcastünk első adását, ahol Rab Árpád jövőkutatóval eredtünk a munka jövőbeli változásainak nyomába!