Lesznek még irodák 2034-ben?
Valljuk meg, gyanakvással tekintünk arra, aki azt állítja, hogy akár öt évre előre látja a munkaerőpiac és foglalkoztatás helyzetét - a jelenlegi folyamatok kimenetelét szinte lehetetlen megjósolni.
Az irány azonban jól látszik: az irodai foglalkoztatás hagyományos módja már a múlté. A digitális kommunikációs eszközök ott lapulnak mindannyiunk zsebében, használatuk egyik napról a másikra épült be a hétköznapjainkba.
A körülmények rugalmasságra kényszerítik a vállalatokat is: a cégek egyre inkább projekt alapon működnek, a célok meghatározásának időtávja a korábbiak töredékére csökkent. Két kézzel kell kapaszkodni a munkavállalókba, mert a korábbiakhoz képest könnyebben és gyorsabban váltanak munkahelyet. A jóslatok között szerepel az elgondolás, hogy a munkavállalók interjúztatását és meglévő csapatba integrálását felváltja a teljes csapatok interjúztatása, illetve a hagyományos alkalmazotti státusz rugalmatlansága helyett egyre több vállalat menedzsmentje gondolkozik a feladatok kiszervezésében.
A munkaerőpiac új belépői is újfajta kihívások elé állítják a cégeket: digitális bennszülöttként óriási igényük van a rugalmasságra, a kreatív feladatokra, a folyamatos visszajelzésre, az átláthatóságra.
Abban a szakértők mind egyetértenek, hogy az egy kaptafára épült irodák ideje lejárt – és itt nem kifejezetten a dizájnra gondolunk. Iparágtól, cégszerkezettől és vállalati kultúrától függően számtalan újfajta irodai forma megjelenése várható.
Annyi bizonyos, hogy a jövő munkáltatói mintáihoz vezető első lépés az agilis irodai (flexi-office) működés bevezetése. A hagyományos működéshez képest ez egy óriási lépés – ám semmiképpen nem a végcél, hanem egy fontos állomás a teljes rugalmassághoz vezető úton.
A flexi-office bevezetésének három fő pillére van - a valódi eredmény, a hatékony működés eléréséhez mindhárom területen változásra van szükség. A rugalmasságot támogató irodaterek kialakításán túl elengedhetetlen egy flexibilis foglalkoztatást támogató IT megoldás bevezetése és a vállalati kultúra formálása, amelynek részeként a munkavállalókat fel kell készíteni az új körülményekre.
Milyen a flexi-iroda? ergonomikus bútorok és természetes fény? - ezen jóval túlmutat a jövő irodáinak tervezése. Részletek cikksorozatunk következő részében!