Esztétikusság/Ízlésesség

Mind a nagy, mind a kis dolgokban tettenérhető. Beszélhetünk jelentősebb és általánosabb kérdésekről, mint a formatervezés, a lakberendezés, a divat, vagy a közterületek rendezettsége, vagy apróságokról, mint az egyéni kinézet vagy egy kupac tészta elhelyezése a tányéron. Sorra jönnek szembe az emberrel a szép dolgok. Akár egy Alfa Romeo, akár egy marék, celofánba csomagolt, szárított vargánya gomba formájában.

Egyszerűség

Az esztétikusság nem feltételez túldíszítettséget. Elég a vécé két mosdója között egy cserép virág, és máris sokkal jobb oda bemenni. A gasztronómiáról nem nagyon tudok leszakadni, túl friss még az élmény. A pizzára vagy a tésztára a szokásos paradicsom-sajt kombón kívül elég egy, de maximum két feltét. Valahogy mégis felejthetetlen lesz az eredmény. Ahogy mondani szokták, a kevesebb néha több.

Jó alapanyagok

Köztudott, hogy fekáliából ugyebár nem lehet várat építeni, mégis sok a próbálkozó. Itt is adja magát a gasztro példa, hiszen nem véletlenül jó az egyszerű. Mert ha két-három jó dolgot összeházasítunk, a végeredmény is jó lesz. De az élet más területein is feltűnő, hogy az olaszok igyekeznek jó anyagokból összerakni a termékeket. Talán az autóiparban kevésbé sikeresen teszik mindezt: láthatóan nincs annyi türelmük a folyamatos fejlesztéshez és tökéletesítéshez, mint a japánoknak.

Szolgálatkészség

Úgy néz ki, hogy Itáliában megértik: mindenki, aki dolgozik, valaki mást szolgál. Ez persze könnyen belátható egy kereskedelmi vagy vendéglátóipari munkakörben, de nem csak itt igaz. Mindenütt, ahol van ügyfél, fogyasztó, vevő, beteg, tanuló, vagy akármi más élőlény. Tehát nem nagyon van kivétel. Abban van legfeljebb, hogy egyes munkakörök betöltői nem találkoznak közvetlenül velük. Nekik viszont azokat kell szolgálniuk, akik az ügyfeleket vagy vevőket szolgálják. És ez természetesen a vezetőkre is vonatkozik. Többnyire olyan emberekkel találkoztam Olaszországban, akik büszkén végzik a saját munkájukat, akármi is az, és nem volt az az érzésem, hogy a hátuk közepére kívánnak, mint érthetetlenül makogó vadidegent.

Saját személyiség beleadása

Az előzőhöz kapcsolódik, hogy az emberek nem robotként vagy automataként végzik az egyébként akár elég rutinszerű munkájukat sem, hanem beleadják saját magukat. Kedvességüket, örömüket a kommunikációban, humorukat, lelkesedésüket, kíváncsiságukat, stb. Így mindenki nyer: ő is jobban érzi magát, és mindenki más is, aki kapcsolatba kerül vele.

Érdemes megfontolni, vajon hogyan tudnánk a saját munkánkban érvényesíteni ezeket a jellemzőket, persze csak akkor, ha rajtam kívül másnak is szimpatikusak. Én mindenesetre át fogom gondolni.