A cégen belüli képzésre most még inkább szükség van

A képzésmenedzsment szerepe a HR-en belül a járvány utáni várható változások miatt erősen felértékelődik. Ennek egyik példája a hibrid munkavégzéshez kapcsolódó készségek kibővülése. Ez egy kétirányú folyamat. Egyrészt az eddig tisztán technikai jellegűnek tartott pozíciókban – például egy szoftverfejlesztő esetében – egyre fontosabb az emberekkel történő kapcsolatteremtés, illetve kollaboráció képessége a több helyszínen folyó (hibrid: irodai és otthoni) munkavégzés miatt. Másrész pedig az eddig „csak” adminisztratív és marketingtevékenységben résztvevő munkatársaknak az eddigieknél nagyobb digitális tudásra kell szert tenniük, például adatelemzéssel, adatbázis-kezeléssel, BI-jal is foglalkozniuk kell.
A munkaadóknak számos előnye származik abból, ha képzési programokat szerveznek alkalmazottaik számára, különösen akkor, ha elkötelezetten és következetesen valósítják meg a tréningeket.
1. Fokozott teljesítmény
Ha az alkalmazottak képzésen vesznek részt, az javítja készségeiket és növeli a képességeikbe vetett bizalmat.
2. A munkafolyamatok egységessége
Ha a munkavállalók képzése folyamatos, az segíti a munkafolyamatok egységesítését.
3. Csökkentett pazarlás
A dolgozók a képzéseken megtanulják a vállalat anyagainak, eszközeinek és felszerelésének jó, biztonságos és gazdaságos felhasználását. A balesetek és a berendezések károsodása is minimálisra csökken.
4. Növekvő elköteleződés
Amikor egy szervezetnek új vagy specifikus készségekkel rendelkező szakemberekre van szüksége, akkor a vállalat munkavállalói közül is ki lehet képezni a legmegfelelőbb jelöltet. Ezzel növelni lehet a motivácót a munkában és az elköteleződést a vállalat iránt.
5. Boldog munkavállalók
A képzések lehetősége által a dolgozók megbecsültnek és fontosnak érzik magukat.
6. Jobb munkahelyi környezet
A vállalati képzés olyan légkört eredményez, mely minden alkalmazottat még jobb teljesítményre és nagyobb hatékonyságra ösztönöz.
Kíváncsi, hogyan segíthet még a digitális képzés a munkavállalók fejlődésében? Lépjen kapcsolatba kollégánkkal!