Trendek, de minek? - Divatőrületek a karrierszakmától

Év végére kicsit távolabb vizekre evezek a szigorúan vett tudatos karriekedéstől. Mégis fontos ez, mert a mai poszt célja, hogy a józan észnek adjunk teret a trendek helyett/mellett/mentén – és ezzel újra az emberek és az ő jól-létük kerüljön végre a középpontba. Általánossá vált, hogy a trendkövetők egymondatos Linkedinre kihajított bölcselettel mutatják meg: ők hiszik, követik a legújabb trendet, mert hű, de modern gondolkodásúak. Így aztán a Dalai Lámának tulajdonított közhely, vagy Steve Jobs értelmes gondolata lesz beletekerve valami menedzsment-jótanácsos semmitérő posztba… De vajon előreviszi-e valaki karrierjét, jobb munkahely lesz-e a cég, ahol alkalmazzák, használható-e valamire a mindennapokban egy ilyen tartalom? Többnyire nem, így viszont kifejezetten csak az energiát viszik – per definite: károsak. Szubjektív véleményem következik quite quittingről, ikigairól és társairól.

Jobangeli munkám egyik része, hogy naponta (éjjelente, na) 1-2 órát biztosan olvasok ebben a témában. Hogy elkerüljem a kényelmes kis véleménybuborékot, amiben nekem tetsző tartalmak vannak, arra kárhoztattam magam, hogy olyanokat is kövessek pl. Linkedinen, akikkel nagyon nem értek egyet. Nem mert mazochista vagyok, hanem mert ismernem kell, mitől mennek félre azok a karrierek, amiket esetleg majd nekem kell segítenem visszaterelni az adott álláskeresőnek/munkavállalónak jó irányba. És nem a trend irányába…

Feltűnő, hogy a trendek álmodóinak többsége álláskeresésileg kibic, mert bizony cégtulajdonos nem túl erős hitellel tud itt megszólalni (mikor is keresett utoljára állást?), egy munkáltatónak is nehezen hiszem el, hogy a maga ellenében az álláskereső javára cselekszik (lsd. még bérajánlat az álláshirdetésben, ami tökjó az egyéni vállalkozócskák, freelancerek és cégtulajok szerint – miközben a mezei álláskeresőnek egyértelműen nem jó). Azt sem kívánom nekik, hogy 0 Ft-tal a bankszámlájukon keressenek állást, és közben valaki arról cikkezzen, hogy igényes munkavállaló válogat, nem vállal el bármit, plusz tök oké, ha egy új kolléga kiválasztása hónapokig tart…

Quiet Quitting

Kb. 3 hónapja adták ezt a nevet a már évtizedek óta létező jelenségnek, miszerint vannak emberek, akik nem igazán szeretik a munkájukat, de elvégzik, mechanikusan, rutinosan, jól, és a munkaidő végén kiesik a toll/szerszám a kezükből, hazamennek, és nem pörögnek rajta tovább. A fizetésért annyit tesznek a munkahelyen, amennyit kell. Hosszan jajgattak rajta munkáltatók és „szakértők”, mint újdonságon, hogy hát fel kell ismerni ezeket az embereket, és „kezelni” a helyzetet. Előre a motivációért, lehet eladni egy rakás tanácsadást erre ráhúzva!

Na, a Linkedines trendmérőszámok azt mutatják, hogy a quiet quitting valahogy hamarabb felejtődik el, mint ahogy elterjedne. Örülök neki.

Mert nem szörnyülködni kell, hanem azt kell megteremteni, hogy a mi cégünkben legyen inspiráció, motiváció, legyen helye a kreativitásnak. Akkor majd emberek szeretni fognak nálunk dolgozni, magukénak érzik a feladatot és beleteszik a tudásukat, kreativitásukat, saját céljaikat – értsd: azonosulnak vele - és ez egy versenyelőny lesz a cégünknek. Mondjuk nehezebb ezt megteremteni, mint azon szenvedni, hogy jahaaaj, már megint itt egy jelenség, és találni rá egy idézetet.

Generációs problémák: a Z gen

Jöttek a Z genek a munkaerőpiacra, és azt látjuk, hogy másmilyenek, mint mi… Döbbenet! Fiatalok, más eszközeik, más céljaik, más gondolataik vannak. Sosem láttunk még ilyet! Ja, de. Minden egyes új generációnál látjuk. A Z gen probléma nem más, mint a maifiatalozás újratöltve, szervezetfejlesztős mázzal leöntve. Már az Y-nok is maifiatalozhatnak, így megy ez. Az idő meghozza.

De akkor mi a baj, ha nincs is baj a Z-sekkel? Röhögnek a tekintélyelvűségen, a rutinfeladatokat többnyire úgy oldják meg, hogy valamilyen applikációt hívnak segítségül, nem értik, miért kellene várni dolgokra, miért nincs meg két kattintással, ahogy ők megszokták. Nincs tapasztalatuk, ami azt jelenti, hogy az akadályokat sem ismerik – így ez nem is állítja meg őket. Szétszálazzák az összetett feladatot egyszerű feladatokká, nem hagyják bonyolítani, nem működik náluk a ködösítés, mert KÉRDEZNEK. Tele vannak ötletekkel, amikről nem tudják, hogy nem lehet megvalósítani a cégnél, ezért megvalósítják. Nem megfelelni vágyás van bennük, hanem tenniakarás. Emellett énidőt, magánéletet követelnek maguknak.

Azaz: olyanok, amilyenek közülünk sokan nem mertek lenni soha… Hogy home office-t, értelmes munkát, meg énidőt akarnak? Hát, azt én is, így 45 évesen… Z genes lennék? :)

Magas a fizetési igényük? Igen, sajnos irreálisan, legalább is annak tűnik. De szerintem nem az a baj, hogy ők sokat kérnek, hanem az, hogy te azt hiszed, hogy hozzád képest sokat kérnek és ez irreális. Nem gondolják, hogy 20 év munkával akarnak eljutni a minimálbér kétszereséig, és fél évet kell dolgozniuk egy panellakás egyetlen négyzetméterének áráért. Kényelmesen akarnak élni a munkájukból, tudásukból. Nem annyira Z-s sajátosság ez, ugye? Azaz, teljesen felesleges emiatt őket kiemelni.

A Z gen „problémára” az lehet a megoldás, hogy olyan szervezeti közeget teremtünk, ahol akár a magas fizetését is ki tudja termelni. Pl. a teljesítménybónuszokkal lesz szép magas fizetése. De juj, ehhez az kell, hogy odaengedjük az értékteremtő munkához, plusz objektív teljesítményértékelés van. De nem, sok cég inkább életfogytig gyakornokként alacsony fizetségért dolgoztatja őket, a tudását nem hasznosító munkában. Mire odaérne a juniorsághoz, már elavult, amit az egyetemről hozott, a gyakornokság alatt meg nem tanult semmi hasznosat, max. adminisztrálni… nem így kell kezelni a Z-seket. Sőt, egyetlen kreatív elmét sem szabad így kezelni - ez sem Z-s sajátosság hát.

Ikigai

Amíg pszichológusok, szociológusok nézegetik a japán fogalmat, ami leegyszerűsítve a hosszú, boldog élet titkát fejtegeti, addig nincs baj. Ez a dolguk, kutassanak csak. De kis időre felkapták a HR-eseket befolyásoló megmondók (influencerek, ugye) mert hát mindig kell valami trend. Szomorú, hogy pont Japánban keresik a boldogság receptjét, ahol köztudomásúlag magas az öngyilkosok száma, és sajnos a munkájuk kudarca okán is sokan választják az öngyilkosságot. És nahát, pont Japán kulturális elemet importálnának, ahol a munkához való hozzáállás része tud lenni a teljes önfeladás, a tekintélyelvűség megkérdőjelezhetetlensége, a hibázás megsemmisítő ereje… Valamiért a munkáltatók elkezdték ezt tolni itthon, ahol ezek az „értékek” épp kopnak kifele, lsd. fentebb. Mivel a napi életben az ikigais megközelítés bizonyította, hogy erre használni nem érdemes, nem is nagyon terjed szerencsére. De még nem adták fel…

Komfortzóna

Na, ez aztán nem akar kikopni a szakmai köztudatból, miközben szakértő pszichológusok már elengedték. Annyit cikkezték a női magazinok, hogy mindenki „tudja”, hogy a komfortzónából ki kell lépni, mert meg van mondva. Mindez azzal a fenyegetéssel körítve, hogy ha nem, akkor nem lehet fejlődni! (mellékszál: miért is kellene mindig fejlesztődni?)

A közvélekedésből merítő szakbarbárok is „tudják” ezt: valamiért a magukat jól érző embereket arra kondicionálnák, hogy ezt feladva érezzék már inkább szorongva magukat, mert eszerint a téves nézet szerint csak így lehet tanulni. Pedig tanulni úgy lehet, hogy a motivációm a tanulásra az, hogy „tudni akarom”. El akarok mélyülni benne, meg akarom ismerni/érteni, és/vagy csinálni akarom, szakértő módon, beilleszteni a napi munkámba. Vagy a tudás birtokában úgy döntök majd, hogy EZT nem akarom (én magam két szakterülettel jártam így – ne keresd a CV-mben, mert nincs benne, ezzel bebiztosítottam, hogy meg ne találjanak ezekkel a feladatokkal, nehogy olyan őrült legyek, hogy igent mondok rá).

A komfortzónás elmélet kulcsa, hogy ha már nagyon rosszul van, majd megtesz mindent, hogy jobban legyen, a.k.a. „teher alatt nő a pálma”. Csakhogy itt emberek a szereplők, akiknek érzéseik, gondolataik vannak, és a rossz érzések rossz társadalmi berendezkedést hoznak.

Összességében mindig ez a mérleg két serpenyője: a trendet kövessük, vagy az emberek jól-létét teremtsük meg? Az új tudást érdemes beépíteni a cég/szervezet működésébe, az ártó mondásokat nem.

# # #

Tetszett a poszt? Lájkold, oszd meg!

Egyetértesz? Vitatkoznál? Hozzáfűznél valamit? Várom szeretettel a kommented!

Ha neked is személyes segítségre van szükséged az álláskeresésedben, pályaorientációban, karrierváltásodban, válogass tematikus szolgáltatásaimból, vagy nézd meg hogyan tudok segíteni egy vezetői portfólióval eligazodni az álláskeresés útvesztőiben!  További információkért látogasd meg Facebook-oldalam, vagy kövess a Linkedinen!

###