Karrier-tanácsadás óvodásoknak? Gondold meg alaposan, hogy mit mondasz munkádról a gyerekeidnek.
Néhányan még biztosan emlékszünk azokra a hétköznap reggelekre, amikor –munkába indulás előtt- szüleink váltakozó sikerrel ébresztgettek bennünket. Akinek kisgyerekei vannak, nap, mint nap –a másik oldalról- újra átéli ezt az
Néhányan még biztosan emlékszünk azokra a hétköznap reggelekre, amikor –munkába indulás előtt- szüleink váltakozó sikerrel ébresztgettek bennünket. Akinek kisgyerekei vannak, nap, mint nap –a másik oldalról- újra átéli ezt az érzést, amikor reménytelennek tűnő küzdelmet vív gyerekeivel a reggeli ébresztésnél. Akkor hangoznak el ehhez hasonló párbeszédek: „ -…. - De Anya/Apa miért kell felkelni? - Mert dolgozni kell menni. - De miért kell dolgozni menni? - Mert pénzt kell keresni. - De miért kell pénzt keresni? - Mert abból veszünk ennivalót, meg ruhát neked. De siess már, mert elkések és leszúr a főnök! - Apa/Anya mit jelent az, hogy leszúr? Nem fog fájni? - …”
Mikor a munkahelyi boldogságról szóló cikkemen (A lényeg, hogy a dolgozók féljenek, avagy hol a munkahelyi boldogság mostanában?) dolgoztam, magam is meglepődtem, hogy a még viszonylag boldog országokban is milyen nagy a munkával szembeni ellenérzés, a negatív vélemények aránya. (A britek például csak egy rosszabb dolgot tudnak elképzelni: betegen, ágyban feküdni otthon…) S hát se szeri, se száma a munkával kapcsolatos negatív szólásoknak, „bölcsességeknek”. (Pl.:„Temetném a munkát…”, stb.)
Vajon mi lehet ennek a negatív hozzáállásnak az oka, magyarázata? A válasz valószínűleg gyerekkori élményekre vezethető vissza, mivel az akkor ért benyomások jelentős szerepet játszanak későbbi gondolkodásunk alakításában. Sokáig én sem hittem volna, hogy ennek hatása ilyen meghatározó, míg azután a tapasztalat és a témába vágó tanulmányok meg nem győztek erről. Ugyanis a fent idézett párbeszédek, meg azután az esti munkahelyi gondokról, civódásokról szóló beszámolók, megjegyzések igen mély nyomot hagynak gyermekeink fejében és egy életre meghatározhatják a munkához való viszonyukat, bizonyos munkakörökkel szembeni attitűdjüket. Gyerekeink hamar megtanulják, hogy a „dolgozó” az valami fontos, komoly dolog és talán még az is lehet, hogy erősebb Apánál is… Persze van pozitív példa is: nemrégiben láttam egy japán filmet, ahol egy család nézte feszült figyelemmel az Apa munkájáról készült videót, aki a felvételen éppen régi templomok fatetejét javította. Hosszú percekig mutatták, ahogy gondosan cserélgeti a falemezeket. Évek óta mindig ugyanezt csinálja. Dögunalom…! A tetőfedőmester pedig szenvedélyesen azt magyarázta a filmen a gyerekeinek, hogy mennyire büszke, hogy ő javíthatja meg a több százéves templomok tetejét! Nem lennék meglepve, ha néhány év múlva valamelyik fiút ugyancsak a tetőn látnánk viszont… És még hosszan sorolhatnám a példák százait. Nagyon erős a szülők, a családi együttlétek (családi kapcsolatrendszer) mintaadó, értékalakító ereje: így alakulhatnak ki –tapasztalataim szerint néha egy kis kerülővel- a színész, orvos, ügyvéd, cipész generációk, vagy megy el a kedvünk egy életre a munkától.
Egy másik példa a praxisomból: az ügyfélszolgálaton dolgozó Anyuka nagyon nem érzi jól magát a munkahelyén. Nem szereti a cégét, a főnökét, a munkatársait és főleg nagyon utálja az ügyfeleket (hiszen újabb és újabb problémákat generálnak számára) Ezt a véleményét este otthon sem rejti véka alá: erős érzelmekkel és szaftos kifejezésekkel fűszerezve érzékletesen ecseteli a napközben átélt helyzeteket. Ezek után csoda, hogy kislánya úgy gondolja, a munka az valami büntetésféle…?
Mire figyeljünk, amikor gyerekeink előtt a munkánkról, munkahelyünkről beszélünk?
1. Dolgoznom kell Nem célszerű ezt nagyon gyakran hangsúlyozni, azt hogy muszáj munkába mennünk: lépjünk ki az áldozat szerepéből és érzékeltessük, van befolyásunk életünk alakulása felett. Az is nagyon hasznos lehet, ha éreztetjük gyerekeinkkel, szeretjük, élvezzük a velük töltött időt, de azt is, amit a munkahelyünkön csinálunk.
2. Gyűlölöm a munkámat A munkahelynek jelentős szerepe van az életünkben, ahol mindenkinek lehet gondja, érhetik kihívások, követhet el hibákat, de jó, ha érzékeltetjük gyerekeinkkel, ez nem fenyegetheti a családi életet. Fontos, hogy felismerjük és elmondjuk otthon: van lehetőség a változtatásra. Ez gyerekeinket rugalmasságra, okos alkalmazkodásra tanítja, és rájönnek, tehetnek ők is valamit a kedvezőtlen helyzetek kezelésére.
3. „A Kati egy hülye” Ne minősítsük a gyerekek előtt kollégáinkat, főnökünket. Saját tapasztalatból is tudom, mindenre emlékeznek… Még akkor is, amikor látszólag teljesen más dologgal vannak elfoglalva. Elég kínos helyzetet teremthet, ha a kolléganőnkkel való találkozáskor kisfiunk megkérdezi: „Anya, ez az a néni, akire azt mondtad, hogy hülye.” A másik aspektus: a kollégák értékelésével viselkedési mintát nyújtunk. A gyerekek is hasonlóan fognak viszonyulni óvodás, iskolás társaikhoz.
Természetesen a „szerepjátszás”-nak is vannak határai. Ha úgy érezzük, nagyon nagy a szakadék a valós helyzet és a felvázolt kívánatos viselkedési minta között, akkor változtassunk. Szakember segítségével elsajátíthatjuk azokat a technikákat (pl. gondolkodási módok megváltoztatása, átkeretezés, rugalmasabb munkaidő-beosztás kialakítása, akár munkahelyváltás, stb.), amelyek csökkenthetik a bennünk megjelenő feszültséget. Például: Anya nem hülye ügyfelek buta problémáival fogalakozik, hanem naponta 100 embernek segít, gondjai megoldásában.
A szülői hatás nehezen túlbecsülhető jelentőségére, a korai „karrier-tanácsadás”-ra egy érzékletes példa: „Anyám azt mondta, fiam, ha katonának mész hadvezér leszel, ha politikusnak miniszterelnök. Én most Picassóként festegetek…” (Pablo Picasso) Ha elsajátítjuk és tudatosan alkalmazzuk a felvázolt módszereket, nemcsak gyerekeink, hanem mi is jobban fogjuk érezni magunkat a bőrünkben. Sok sikert!
Csuport László stressz-kezelési facilitátor, coach
(A blogbejegyzés részben a Fastcompany internetes oldalon megjelent, Dr Deborah Gilboa családi tanácsadó interjújában elhangzó információk felhasználásával készült.)
