Munkaerőhiány és munkanélküliség

„Nincs munkaerő, senki nem akar dolgozni, de mindenki akar pénzt keresni – mondják vállalkozó ismerőseim. De a sajtóból is ez köszön vissza nap, mint nap. Ugyanakkor számtalan olyan állás nélküli vezető fordul meg nálam, aki aká

„Nincs munkaerő, senki nem akar dolgozni, de mindenki akar pénzt keresni – mondják vállalkozó ismerőseim. De a sajtóból is ez köszön vissza nap, mint nap. Ugyanakkor számtalan olyan állás nélküli vezető fordul meg nálam, aki akár egy éve is keres a piacon, pedig van diplomája, jó szakmája és még idegen nyelvet is beszél. És nem talál magának új munkahelyet. Különösen, ha 50 feletti. Úgy tűnik, ezzel az ellentmondásos helyzettel meg kell tanulnunk együtt élni, és rá kell jönnünk, hogyan találjuk meg a számunkra megfelelő megoldást, akármelyik oldalon is vagyunk.” Lipcsei András a Personal Hungary Emberierőforrás-menedzsment Szakkiállítás toborzás-kiválasztás szekciójának szakértője egy külföldi tulajdonú cég ügyvezetőjével járja körül a kérdéskört.

A jó szakemberek, szakmunkások, mesteremberek hiánya a fejlett nyugati társadalmakban már évtizedek óta ismert jelenség. Ott már hozzászoktak ahhoz, hogy a hiányból adódóan aranyárban mérik a jó asztalost, szobafestőt, vagy kertészt. De nemcsak a pénz az értékmérő. Meg is becsülik őket. Egy szakmáját magas szinten végző szakembert tisztelet övez. Miért nincs ez nálunk így? A válasz erre a kérdésre talán közelebb vezet a megoldáshoz. A szakmák rangját, imidzsét kellene elsőként felépíteni, vagy visszaállítani, hogy az iskolaválasztás előtt álló fiatalok ismerjék meg, hogy jó szakemberként is lehet alkotni, érvényesülni és még pénzt keresni is. Ez közös társadalmi felelősség, amelyben a családnak, az iskolának, a társadalmi szervezeteknek és az állami oktatásszervezésnek is meg kell, hogy legyen a maga szerepe és kötelessége.

Szerencsére talán már túl vagyunk azon a korszakon, amikor a felsőoktatás menedzserszakokon végzett hallgatói azzal a biztos tudattal jöttek ki az egyetemről, főiskolákról, hogy ők már menedzserek, vezetők, és nem kell a végrehajtás szintjén dolgozniuk. Egyre többen alapítanak saját vállalkozást, ahol bizony a legegyszerűbb, legfavágóbb és legmonotonabb munkát is el kell végezni a tulajdonosnak.

De hogyan látja ezt a kérdéskört egy külföldi tulajdonú vállalat ügyvezető igazgatója? Miklós Zsoltot, a Rondó Hullámkartongyártó Kft. első emberét kérdeztem.

„A kérdés ma már nem is az, hogy ki rendelkezik pillanatnyilag a legtöbb tudással, hanem képes-e minden nap az új befogadására és tudása megújítására. És akkor még nem is esett szó a rugalmasságról és a változások iránti nyitottságról.

Ma a nyitottság, a tanulás képessége és a változó szakmai környezethez való alkalmazkodás legalább olyan – ha nem fontosabb – mint a jelenbeli szakmai ismeret.

Persze most biztosan sokan gondolják, hogy a legjobbak, a legügyesebbek, a legrugalmasabbak és a legokosabbak már elmentek, és külföldön dolgoznak. Ez nem így van, szerencsére! A nagy többség még itthon van, és példamutatással, támogatással, motivációval képezhető és akar is fejlődni.

Manapság, amikor a nyugdíjba vonulás korhatára világszerte folyamatosan emelkedik és a lakosság általános egészségi állapota egyre jobb, minden hosszútávon tervező cégnek meg kell becsülnie az 50 feletti korosztályt, építenie kell a lojalitásukra, a tudásukra. Ugyanakkor az 50 feletti munkatársaknak is be kell kapcsolódniuk az „élethosszig tartó tanulásba” és meg kell őrizniük rugalmasságukat.

Az oktatási rendszerből frissen kikerülő fiatalok esetében pedig kettős a felelősség. Az ifjú szakembereknek szakmai alázattal, a gyakorlati ismeretek befogadására nyitottan kell elkezdeniük szakmájuk gyakorlását. Másrészről, a munkaadóknak stabil, kiszámítható munkahelyet, ösztönző munkakörülményeket, példamutató cégkultúrát és motiváló, tisztességes megélhetést biztosító bérezést kell biztosítaniuk. Az már egy másik – sajnos mélyebb társadalmi problémát rejtő – kérdés, hogy a frissen végzett fiatalok jelentős része mindezt még nem értékeli, ami kölcsönös csalódásokhoz és fluktuációhoz vezet.

És mi a helyzet a 30 feletti és 50 alatti korosztállyal? Itt pedig elengedhetetlen a testre és egyénre szabott fejlesztés. Na, ez egy igazi vezetői és HR kihívás, melynek gyümölcsét hosszú távon élvezheti a munkaadó és a munkavállaló is.”    

Akárhogy is van, a munkaerőhiány és munkanélküliség párhuzamos létezésével meg kell barátkoznunk. A képzés és a fiatalok orientációja területén rá kell irányítani a figyelmet a szakmunka becsületére és az ebben rejlő piaci, anyagi lehetőségekre. De szükségesnek látszik intenzifikálni a nyelvoktatást, növelni az informatikai képzésben résztvevők számát és el kell végre szakadni attól a hiedelemtől, hogy ha valaki felsőfokú végzettségű, akkor a piacon automatikusan menedzsment pozíció várja.

Ha pedig elveszítettük az állásunkat, lássuk meg az ebben rejlő lehetőségeket! Ne csak abban gondolkodjunk amit eddig végeztünk, gondoljuk át újra a képességeinket, készségeinket és ha szükséges váltsunk bátran szakmát, életpályát vagy szakterületet! Akit pedig mindezek mélyebben érdekelnek, az a Personal Hungary kiállításon még több információhoz is juthat. Regisztráljon online most!

 

Lipcsei András A Personal Hungary toborzás-kiválasztás szakértője