Bátrak földje

Mostanság megdöbbenve tapasztalom, hogy vannak cégek, amelyek a koronavírussal való megfertőződés ellen gyakorlatilag semmiféle módon nem védik az alkalmazottaikat.
Megfordulok irodákban, ahol a kollégák maszk nélkül sugdosnak egymás fülébe, és a recepciós fedetlen arccal fogadja a látogatókat. Irodákban, ahol a főnökök fertőtlenítés nélkül kezet fognak az álláspályázókkal, és egy kisméretű, zárt helyiségben védőeszközök nélkül interjúztatnak. Irodákban, ahol a dolgozók asztalai egymásba érnek, és természetesen az orruk és a szájuk eltakarása nélkül látják el a napi feladataikat.
Mindezeken a helyeken az emberek otthonról is el tudnák végezni a munkájukat. Hiszen, saját elmondásuk szerint, ha egyszer karanténba kell majd vonulniuk, akkor ők is távmunkára váltanak. És az interjúkat is lefolytathatnák online, csupán a végső körre hagyva a személyes találkozást, előtte fertőtlenítve a kezüket, és a maszkot felrakva. De a főnökök valamiért mégsem hajlanak sem a védekezésre, sem a digitális kiválasztásra, sem a home officera.
A magam részéről értetlenül állok a jelenség előtt. Elgondolkodom, hogy vajon ezekben a csapatokban senki sem él együtt veszélyeztetett családtaggal? És ha mégis, akkor vajon az az ember hogyan érzi magát, amikor nap mint nap kényszerűen kockára kell tennie a szerettei egészségét? És az is átfut az agyamon, hogy az ilyen érintettségű dolgozók vajon miért nem tiltakoznak?
Miért nem tiltakoznak a magukat fennhangon rugalmasnak és empatikusnak hirdető feletteseik hozzáállása ellen?
Talán mert ezekben a többszörösen bizonytalan időkben nem akarják kockára tenni az állásukat? Vagy talán mert jobb híján tényleg elhiszik a feljebbvalóiknak, hogy egyiküknek sincs mitől tartania? Hiszen ez itt a bátrak földje!
Persze az is meglehet, hogy csak én lihegem túl a dolgot, és abszolút elfogadható, ha úgy dolgozunk, mintha mi sem történt volna. De tartok tőle, hogy nem alaptalan az aggodalmam. Az aggodalmam amiatt, miszerint egy olyan világban, amelynek az egyik tartóoszlopa az önmagunkért és a közösségért való felelősségvállalás kellene, hogy legyen, még mindig túl sokan vagyunk az úgynevezett működési hatékonyságnak és a tulajdonosi érdekeknek kiszolgáltatottak.
drai
Utóirat:
Az Amazon munkavállalói a járvány terjedésének megakadályozásáért és a dolgozók védelméért tüntettek