kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

Csütörtöktől indultak az uniós pályázatok

Mától nyújthatják be a mikro-, kis- és középvállalkozások konkrét fejlesztési elképzeléseiket a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében megjelent két, a versenyképességet javító, kapacitásbővítést támogató felhívásra - tájékoztatott Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

A két felhívás keretösszege összesen 85 milliárd forint. A vállalkozások modern eszköz- és gépparkok, valamint fejlett infrastruktúrával ellátott telephelyek kialakítására, a versenyképesség feltételeinek megteremtésére és fenntartására összesen 65 milliárd forintos keretösszegből nyerhetnek támogatást.

A "Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése" című felhívásra főként a feldolgozóiparban tevékenykedő vállalkozások jelentkezhetnek; 50 és 500 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek el.

A "Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása" című pályázaton összesen 20 milliárd forintból a vállalkozások fejlődésének, piaci pozíciójának erősítésére, munkahelyek megtartását eredményező beruházások támogatására és a helyi gazdaság megerősítésére nyílik lehetőség - tájékoztatott Rákossy Balázs. Ezen a pályázaton 5 és 50 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatáshoz juthatnak a vállalkozások.

Itt fontos, hogy a szabad vállalkozási zónákban - 10 milliárd forint keretösszegben - megvalósuló kapacitásbővítő fejlesztések esetén a feldolgozóiparon kívül más ágazatokban, így például a szolgáltatóiparban megvalósuló fejlesztésekre is felhasználhatóak a források - hívta fel a figyelmet az államtitkár.

A szabad vállalkozási zónán, illetve a Közép-magyarországi régión kívül megvalósuló beruházások esetén szintén 10 milliárd forint áll a fejlesztésben, növekedésben érdekelt vállalkozások rendelkezésére - fűzte hozzá.

Rákossy Balázs emlékeztetett, hogy a kormány a pályázati eljárási rendszert nagymértékben egyszerűsítette, gyorsabbá, átláthatóbbá és pályázóbaráttá tette, ezzel is elősegítve, hogy a vállalkozások lehetőség szerint külső segítség igénybevétele nélkül is sikerrel pályázhassanak. A most megnyíló beadási lehetőséget megelőzően már elérhetőek voltak a pályázatok online kitöltő programjai, így a támogatást igénylők előzetesen megismerkedhettek a pályázati felülettel, hogy felkészülten adhassák be támogatási kérelmüket.

Korábbi tájékoztatásában a Miniszterelnökség is hangsúlyozta, hogy a pályázati rendszer a technikai újítások révén jelentősen egyszerűsödött. A pályázók által nyújtandó adatok száma például a korábbi 600 adatmezőről a felére csökkent.

Bevezették továbbá az egyszeri adatbekérés elvét, ami azt jelenti, hogy ha a támogatások kezelésében érintett szervezet a pályázótól, kedvezményezettől egy bizonyos adatot egyszer már bekért, akkor azt az adott projekt kezelésében érintett más szervezet már nem kérheti be, hanem a monitoring rendszerből kell lekérdeznie. Biztosították az e-aláírásos hitelesítést is a kedvezményezettek számára, továbbá a teljes pályázati folyamat elektronikus lett, így akár munkaidőn kívül is tudnak adminisztrálni a kedvezményezettek.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A Mol-csoport ismét elindítja regionális diplomás programját

A Mol-csoport regionális diplomás programjában az idén 8 országban több mint 90 friss diplomást vesz fel, akik lehetőséget kapnak arra, hogy a régió... Teljes cikk

Kárpótlás az Erasmusért: a világ bármely egyetemére eljuthatnak a magyar diákok ezzel az ösztöndíjprogrammal

Nemcsak az európai egyetemekre, hanem a világ bármely egyetemére eljuthatnak a diákok, a kutatók és az oktatók a Pannónia Ösztöndíjprogramban -... Teljes cikk

PREXA 2024: elindult a nevezés

A Magyar PR Szövetség (MPRSZ) meghirdette idei PR Excellence Hungary Award (PREXA) versenyét, amelyre 2023-ban megvalósított kampányokkal lehet... Teljes cikk