kapubanner for mobile

Magyar középiskolás a Nobel-díjak átadásán

Zsombori Balázs 17 éves középiskolást, a 2012/2013 évi Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny győztesét delegálta a Magyar Innovációs Szövetség a stockholmi Nemzetközi Ifjúsági Tudományos Szemináriumra, valamint a Nobel-díjak átadásának ünnepségére - tájékoztatta csütörtökön a szövetség az MTI-t.

Zsombori Balázs "PictoVerb" című pályamunkájával ért el első helyezést a tehetségkutató versenyen. A december 4. és 11. között Stockholmban megrendezett nemzetközi szemináriumon a világ minden tájáról 24, 18-24 év közötti fiatal vehetett részt, akiknek lehetőségük nyílt arra, hogy meghallgassák az idei Nobel-díjasok előadásait.

A fiatalok a program során majdnem ezer középiskolás előtt ismertették projektjeiket, amit a svéd televízió élőben közvetített. Zsombori Balázs a stockholmi Királyi Műszaki Egyetem hallgatóinak is előadást tartott alkalmazásáról.

A fiatalok meghívást kaptak arra a fogadásra, amelyre az idei és néhány korábbi Nobel-díjas is hivatalos volt, december 10-én pedig a stockholmi Concert Hallban részesei lehettek a Nobel-díjak átadásának, majd a városházán megrendezett bankettnek.

A 23. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen helyezést elérő fiatalok számos nemzetközi versenyen vehetnek részt, egyebek közt az Egyesült Államokban, valamint Európa több országában.

A Kutatási és Technológiai Innovációs Alapból nyújtott főtámogatással megvalósuló versenyt a Magyar Innovációs Szövetség az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az MTVA közösen hirdette meg a Magyar Tudomány Napja alkalmából.

A verseny szervezői azokat az ötletgazdag, kreatív fiatalokat keresték, akik érzékenyek környezetük problémáira, azok tudományos szintű megoldására újszerű javaslatokat tesznek, továbbá képesek arra, hogy a javaslatot kidolgozzák, megvalósítsák, és az ahhoz szükséges erőforrásokat mozgósítsák - emlékeztetett a közlemény.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek