kapubanner for mobile
Gyimóthy Éva
Szerző: Gyimóthy Éva
Megjelent: 15 éve

Mélypontra került munkahelyén? Tegyen ellene!

A munkahelyi unalom (bore out) legalább olyan veszélyes, mint a kiégés. Az elégedetlenség ugyanis először pszichésen, majd fizikailag is beteggé teszi a munkavállalókat. Vajon pozitív hozzáállással megszerethető-e az utálatos munka? Dale Carnegie szerint mindenképp, Szirmay Ágnes munkapszichológus viszont úgy véli: a valóság elferdítése depresszióssá tesz.

Bore out: árt a munkahelyi unalom

2007. decemberében látott napvilágot az a hír, hogy veszélyes unatkozni. A bore out a munkahelyi kiégés (burn out) ellentétpárja, bár egészségügyi következményei miatt ugyanolyan veszélyes. Azok a dolgozók szenvedhetnek a bore out-ban, akiket nem érdekel munkájuk, nem kapnak feladatokat és úgy tesznek, mintha dolgoznának. A "Diagnose Bore out" című könyv szerzője, Philippe Rothlin szerint nagy számban az állami hivatalok dolgozói, de a szolgáltatói szektorban dolgozók közül is sokan érintettek lehetnek.

A munkával való elégedetlenség és az önbecsapás elegye teszi valójában először pszichésen, majd fizikailag is beteggé a munkavállalókat. Erősítheti a bore out kialakulását a túl sok előírás, a szűk döntési jogkör. Az érintettek frusztráltak, mert nem ismerik el munkájukat és nem tudják tudásukat használni.

Azok a munkavállalók, akiknek a munkaidejük kis részét tölti csak ki a tennivaló, gyakran elégedetlenek. Ezek az emberek gyakran érzik úgy, hogy nem a megfelelő helyen dolgoznak, vagy a munkájuk nincs jól megtervezve, állítja a Sirota Survey Intelligence nevű társaság, mely felmérésében egymillió munkavállalót kérdezett meg világszerte. Mindkét, az agyonhajszolt és unott alkalmazott panaszait is komolyan kell venni, figyelmeztetett a felmérés egyik vezetője, mivel az előbbiek növelik a fluktuációt, hiszen a sok munka miatt esetleg kisebb megterheléssel járó pozíció után néznek. Az unatkozó munkatársak ellen szóló érvek közül ki kell emelni a munkahelyi morál és a termelékenység csökkentését, miközben értékes erőforrásokat vonnak el a cégtől.

Dr. Szirmay Ágnes, munkapszichológus portálunknak elmondta, hogy két válfaja létezik a munkahelyi fásultságnak. Az első típus az, amikor rutinná válik a munka és nem találjuk már azt olyan színesnek, érdekesnek, mint amikor belevágtunk. Ezen lehet változtatni: munkakör-gazdagítással, szakmaváltással, kihívásokkal. Az már sokkal súlyosabb, ha valaki nemcsak a munkáját, hanem az élet minden területét unja, semmit nem tud élvezni. Ezek az emberek alulmotiváltak, folyamatosan változtatják munkahelyeiket, sehol nem találják a helyüket - mondja Szirmay.

Az unalom fáradttá, betegessé tesz

Dale Carnegie "Sikerkalauz2: Ne aggódj, tanulj meg élni!" című könyvében azt fejtegeti, miként lehet elűzni unalmunkat munkahelyünkön, miként programozzuk át magunkat arra, hogy élvezzük még az utálatos, unalmas munkánkat is, és mit tegyünk az állandó fáradtság ellen.
Dale Carnegie (1888. november 24. - 1955. november 1.) az önmegvalósítás egyik szószólója volt. Sikerkalauz könyvei világszerte ismertek és alkalmazzák őket a menedzseri képzésekben. Egyik tézise: "Két dologra kell törekednünk életünkben: először arra, hogy megszerezzük, amit akarunk, másodszor arra, hogy élvezzük. Csak a legbölcsebb emberek érik el a másodikat."
Forrás: Wikiidézet


A könyv megannyi élő példán mutatja be alapfilozófiájának lényegét: az unalom fáradtságot szül, az érzelmi beállítottság nagyobb hatással van a fáradtságérzetre, mint a fizikai munka. Ezt jelentette ki Dr. A. A. Brill amerikai pszichiáter is: "A jó egészségben levő ülőmunkát végző ember fáradtságának száz százaléka pszichológiai, azaz érzelmi eredetű." Tehát az idegesség, a feszültség, az érzelmi viharok a fáradtság három legfőbb oka.

Ahol az érdeklődésed, ott az energiád

Carnegie szerint ezt az elméletet erősíti az a példa is, amikor az ember teljesen kifacsarva esik haza a munkájából, fáj a feje, háta és még vacsorázni sincs kedve. Ám abban a pillanatban, amint megcsörren a telefon, és a vonalban a kedves hangja csendül fel, egyből kipattan az ember szeme, és akár hajnali háromig is képes szórakozni. Mi lehet ennek a magyarázata? A kimerültségünk oka az lehet, hogy unjuk a munkánkat, talán az életünket is. Dale Carnegie. szerint örökérvényű az a megállapítás, hogy: "Azok a szerencsés fickók, akik abból élnek, amit szívesen csinálnak." Azért szerencsések, mert több az örömük, az energiájuk, kevesebb a gondjuk és a fáradtságuk.

Carnegie azon a véleményen van, hogy még egy teljesen unalmas, monoton munkát is fel lehet azzal dobni, hogy érdekessé tesszük: kihívásokat állítunk magunk elé, megpróbáljuk saját teljesítményünket túlszárnyalni. Egyáltalán nem biztos, hogy lesz ennek bárminemű pozitív anyagi vonzata. Lehet, hogy a vezetőség észre sem veszi, vagy ha igen, nem tulajdonít neki túl nagy jelentőséget. Ami lényeges, hogy az unalom és a frusztráció szülte fáradtságunkat megszűnteti ez a gondolkodásmód, egyfajta szellemi élénkítő szerként hat. Ráadásul több energiánk marad másra, és az életkedvünk is nő.

Dale Carnegie szerint, ha bebeszéljük magunknak, hogy szeretjük eddig utált munkánkat, akkor egy idő után élvezni fogjuk és gyorsabban fog telni az idő. -Vagyis ha úgy teszel, mintha érdekelne a munkád, akkor ez valóságos érdeklődést ébreszt benned.

Mit mond a munkapszichológus?

Szirmay Ágnes azonban kissé szkeptikusan áll Dale Carnegie gondolatmenetéhez. Úgy véli, nem csaphatjuk be magunkat, mert az lelki betegséghez vezet, a valóság elferdítése depresszióssá tesz. A munkapszichológus szerint a vezetőnek kellene odafigyelnie a munkavállalók motiváltságra, már csak azért is, hogy megdolgozzanak a fizetésükért.

Azt javasolja, hogy ha nem lelünk örömöt munkánkban, akkor először tisztáznunk kell magunkban, miért dolgozunk éppen ezen a munkahelyen, és milyen munkát szeretnénk csinálni. És ha úgy gondoljuk, hogy ez a helyes út, akkor tegyük színesebbé munkánkat.

Mit tehetünk a lelki nyugalomért és az önbizalomért?

A lelkesítő beszéd is egy mód arra, hogy másképpen szemléljük magunkat, életünket és az előttünk álló feladatokat. Dale Carnegie könyvében leírja, miként hat az illető életére az, ha másképpen áll hozzá munkájához, és ebben a folyamatban milyen fontos szerepe van a reggeli lelkesítő beszédnek. Az író ugyanis úgy tartja, hogy a lelkesítő szavak segítenek a gyűlölt és rettegett munkából kellemes kalandot csinálni, ami ráadásul nagy haszonnal jár. A szellemi gyakorlatok ugyanis tettekre sarkallnak.

Dale Carnegie könyvében idézi Marcus Aurelius szavait, amely a helyes pszichológia lényege: "Életünk olyan, amilyenné gondolataink teszik." "Ha a nap minden órájában beszédet tartasz magadnak, rá tudod vezetni magad, hogy bátor és boldog, hasznos és békés gondolataid legyenek. Ha beszélsz magadnak mindarról, amiért hálás lehetsz, olyan gondolatokkal töltheted meg az elméd, melyek szárnyalnak és dalolnak." - mondja a szakember. Carnegie úgy véli, hogy ha helyesek a gondolataink, bármilyen munkát kellemesebbé tehetünk. Ez megkétszerezheti az örömöt, amit az életben lelünk, hiszen ébren töltött óráink felét a munkahelyünkön töltjük, és ha a munkában nem találunk örömet, akkor talán másban sem.

Tanulj meg lazítani, amíg dolgozol!

Mi az orvosság az ideges fáradtságra? Dale Carnegie javaslata: Lazíts! Lazíts! Lazíts! Tanuljunk meg lazítani, amíg dolgozunk! Azt azonban a szakember is bevallja, hogy ez nem is olyan könnyű, mint amilyennek látszik, hiszen valószínűleg egy élet szokásaival kell szakítani. A feszültség szokás dolga, de a lazítás is. A rossz szokásoktól pedig meg lehet szabadulni, a jókat pedig ki lehet alakítani.

Négy javaslat lazításra

Dale Carnegie szerint akármikor és szinte akárhol lehet lazítani, de erőltetéssel ez nem megy. A lazítás a feszültség és az erőfeszítés tökéletes hiánya.

1. Lazítson, ha van rá egy perce. Teste legyen olyan ernyedt, mint egy öreg zokni.
2. Dolgozzon kényelmes testtartásban, amennyire csak lehet. Emlékezzen arra, hogy a feszült test fájó vállat és ideges fáradtságot jelent.
3. Ellenőrizze magát napjában négyszer vagy ötször, és kérdezze meg: "Nehezebbé teszem a munkámat, mint amilyen? Használom azokat az izmaimat is, amelyeknek semmi közük a munkához, amit most végzek?" Ez segít a lazítás szokását kialakítani.
4. Tesztelje magát a nap végén ismét, kérdezze meg: "Mennyire vagyok fáradt? Ha fáradt vagyok, akkor nem a szellemi munkától, amelyet végzek, hanem attól, ahogyan végzem."

Forrás: Dale Carnegie: Sikerkalauz2: Ne aggódj, tanulj meg élni! Minerva Kiadó, Budapest, 1994
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jelentősen emelkednek a munkavédelmi és munkaügyi bírságok márciustól

A kormány megvédi a magyar munkahelyeket, ezért kiemelten kezeli a foglalkoztatáshoz kapcsolódó szabálytalanságok megelőzését is - hangsúlyozta... Teljes cikk

40 év óta először szigorítottak a dolgozókat a veszélyes anyagoktól védő szabályokon

Az európai parlamenti képviselők szerdán új szabályokat fogadtak el a munkahelyi káros anyagoknak való kitettség korlátozására, negyven év óta... Teljes cikk

Magánügy a dolgozó egészsége vagy éppen ellenkezőleg?

Miért komoly probléma az egészséges (munkában)megtartási HR-stratégia hiánya? - teszi fel a kérdést Papp Tamás István HR szakember. Decemberben az... Teljes cikk