Munkaerőt hívtunk és emberek jönnek...

Szeptember 1-jén megnyíltak a kapuk, minősített kölcsönző cégek bárhonnan hozhatnak külföldről munkaerőt Magyarországra bizonyos megkötésekkel. Van egy rossz hírem a munkaadóknak és a közvéleménynek: Excel sorok és “munkaerő” helyett emberek fognak érkezni. És így is kell őket kezelni.

A mondat (eredetiben: Man hat Arbeitskräfte gerufen und es kommen Menschen - magyarul: Munkaerőt hívtunk és emberek jönnek) Max Frisch svájci írótól származik. Még a hatvanas évekből. Akkoriban a protestáns többségű és konzervatív régiókba sok katolikus vallású és / vagy kommunista gondolkodású olasz vendégmunkás érkezett. Ugyanúgy furcsán méregették őket a tősgyökeres svájciak, ahogyan később Európa más országaiban a máshonnan érkezetteket. A mondat nagy karriert futott be, többen tévesen egy korábbi német munkaügyi miniszternek tulajdonítják (Norbert Blüm), aki a Németországba jött törökök, kurdok, marokkóiak, szerbek... kapcsán tett hasonló kijelentéseket. A lényeg azonban az évtizedek alatt nem változott. Hiába akar egy ország munkaerőt importálni, hogy növekedjen a gazdaság, több pénz jusson az emberek zsebébe, több adóbevételre tegyen szert az állam, ez vegytiszta formában nem megy. Hús-vér emberek érkeznek, akik hozzák magukkal  kultúrájukat, vallásukat, világlátásukat, viselkedésüket, ételeiket, dalaikat, vicceiket és ez sok feladatot ad cégeknek munkavállalóknak, az adott ország polgárainak.

Nem verték nagy dobra

Mindez annak kapcsán jutott eszembe, hogy mától, szeptember 1-től még könnyebb harmadik országból munkavállalókat Magyarországra hozni, aminek a kormány a 407/2021. (VII. 8.) Kormányrendelettel ágyazott meg. Az EU-n kívülről már nemcsak Szerbiából és Ukrajnából jöhetnek munkavállalók könnyített eljárással, hanem bárhonnan a Távol-Kelettől Dél-Amerikáig. Akadnak persze megkötések: minősített kölcsönző cég toborozhat csak, meghatározott ideig maradhatnak a munkavállalók. Ám a magyar hatóság már nem vizsgálja, hogy az adott pozícióra lenne-e arra alkalmas magyar jelentkező.

A kormányzat nem veri nagy dobra ezt a jelentős változást a hazai álláspiacon. Nem véletlenül, ugyanis a tömegeknek nem népszerű, finomabban fogalmazva sok kérdést, kétséget vet fel a lazítás. Elég csak egy pillantást vetni az ukrán vendégmunkásokról írt HR Portál-cikkek kommentjeire a Facebookon, már látni is a munkavállalók reakcióit (“letörik a béreket”, “elviszik a túlórákat”, “hátrányba kerülnek a magyarok”, “csak akkor hoznék bárkit is külföldről, ha itthon mindenkinek van munkája”... és most csak a szalonképeseket idéztem.)

A másik oldalon azonban ott van a munkaadók panasza: nincs elég betanított és szakmunkás a gyárakban, az építkezéseken, a mezőgazdaságban. Ha befektetéseket veszítünk, azzal csökken a munkahelyek száma, kevesebb az itt lakó magyarok között szétosztható vagy a közjóra fordítható adóbevétel stb.

A múlt héten Miskolcon egy álláspiaci fórumon jártam, ahol a város polgármestere leült a helyben működő munkaerő-közvetítő és -kölcsönző cégek képviselőivel, hogyan lehetne a munkáltatókat és a leendő befektetőket megfelelő számú és minőségű munkaerővel ellátni. Rengeteg ötlet felmerült a szállások fejlesztésétől, a közösségi buszközlekedés finomhangolásán, a képzések piacra szabásán át a munkaadók hátrányos csoportok iránti érzékenyítéséig. És persze terítékre került a külföldi munkavállalók odavitele, ami már a kölcsönzők között is vitákat generált. Akadt, aki szerint ez csak a legrosszabb forgatókönyv (multis szlengben worst case scenario), mindent meg kell tenni, hogy ide ne jussunk el. És akadt, aki azt mondta, hogy ez a realitás, ne éljünk álomvilágban: a megbízó ipari hátterű, terhelhető, azonnal bevethető munkavállalókat akar. Nincs ideje a mélyszegénységben élő tapasztalatlan embereket integrálni. A profit a cél minél gyorsabban és minél kisebb költséggel.

Annyi bizonyos, hogy egy kölcsönző cégnek nagy befektetés ráfeküdni a külföldiek toborzására. Az adott országban irodát kell nyitni vagy legalább partnereket szerezni, kitaposni az utat az állami adminisztrációban, az utaztatásban, a szállásoltatásban. Sőt, ebben jártas relokációs szakembert sem könnyű találni. Egy kölcsönző mondta, nem tudták ezt a pozíciót betölteni, pedig minden követ megmozgattak. Ha azonban egy cég ezt a tudást, kapcsolatrendszert megszerzi (a nagyoknál már ez megvan), onnantól egyszerűbb nagy számban toborozni, mint Magyarországon belül összevadászni a létszámot, át- vagy továbbképezni a munkaerő-tartalékot.

Nagy a felelőssége a foglalkoztatónak

Nagy a felelőssége a megbízó cégeknek is. Ha felelős foglalkoztatónak mondja magát, akkor megvizsgálja: Valóban csak a külföldi jöhet szóba? Nincs a városban, a tágabb régióban olyan tartalék, amihez nyúlni lehetne?

Ugyancsak nagy a felelőssége a megbízónak a külföldiek cégbe illesztésében is. Sok helyről hallok panaszt gyári munkásoktól, hogy “az ukránokat hímes tojásként kezeli a cégvezetés”, “nőtt a terhelés, mert a külföldi normája lett az alap, ők meg csak dolgozni és pénzt keresni jöttek ide”, “csökkent a magyarok alkuképessége”. Egy felelős foglalkoztatónak figyelnie kell arra is, hogy senki se érezze magát hátrányosan megkülönböztetve, transzparensek és reálisak legyenek az elvárások. Legyen kommunikáció, összetartás magyarok és külföldiek között akár vegyes műszakban és legyenek olyan munkavállalók, akik ezen dolgoznak. Mert a külföldiek akarva, akaratlanul alakítják a céges kultúrát.

Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy míg az ukránok, szerbek az európai kultúrkör részei, addig a mongolok, az indonézek, a vietnámiak, a fülöp-szigetekiek esetében nagyobb a kulturális különbség. Sokkal alaposabb odafigyelést igényel beillesztésük. Érdemes már a kölcsönző cég kiválasztására is figyelni, hogy ne csak a gyárkapuban kirakja a vendégmunkásokat a buszból, hanem segítsen az onboarding folyamatban is.

Többet és nyíltabban kellene beszélni a témáról. Úgy érzem, a magyar munkavállalókban kicsi a nyitottság a vendégmunkás kollégák felé, ahogyan a munkásszállók környékén is furcsán méregetik a más kultúrából jötteket. Pedig itt vannak, lesznek és egy részük nem fog visszatérni hazájába bárki, bármit is mond. Egy szegény távol-keleti országból Magyarország jó hely, amihez foggal-körömmel ragaszkodnak. De miért is tennék másként?

Akik jönnek, emberként érkeznek és nem Excel-sorban nyilvántartott munkaerőként. Még ha a fogadó országból sokan másként is gondolják, ahogyan az Berntől Berlinig fél évszázad alatt megtörtént...