Jönnek az ukrán vendégmunkások - betanított munka Magyarországon

Az elsők között kezdett ukrán vendégmunkások toborzásába Magyarországon a Man at Work Kft. A cég jelenleg közel 700 ukrán állampolgárt kölcsönöz magyar cégeknek. Miért és mekkora létszámmal éri meg ukránokat alkalmazni? Melyek a kritikus pontok a foglalkoztatásban? Hogyan csökkenthető a fluktuáció? Erről is kérdeztük Ottó Csaba ügyvezetőt.

Ottó Csaba-

Mikor kezdték el az ukrán állampolgárok magyarországi foglalkoztatását?

Az elsők között 2017-ben, miután a kormány könnyített a Magyarországgal határos, nem EU-tagállamok állampolgárainak munkavállalásán. Kezdetben Kárpátaljáról jöttek elsősorban magyar nemzetiségűek, aztán az ország belsejéből toboroztunk ipari tapasztalattal rendelkező ukrán nemzetiségű munkavállalókat. Most éppen Kirovogradban toborzunk. A kezdetektől szoros kapcsolatban állunk a hatóságokkal, egyike voltunk annak a kevés cégnek, amely kitaposta az ösvényt az állami adminisztrációban.

Hogyan zajlik a toborzás?

A toborzást saját toborzóink és ukrajnai partnereink végzik, akik ehhez minden szükséges információt megkapnak. Ha kell, teszteket töltetnek ki, mérik a különféle skilleket, állásinterjút bonyolítanak, orvosi alkalmasságit végeztetnek, amennyiben szükséges. A kiválasztottaknak elkészítünk minden szükséges dokumentumot, amivel átléphetik a határt és munkába állhatnak megbízóinknál.

Mely cégek tartanak igényt az ukrán munkavállalókra, jellemzően kinek kölcsönözik ki őket?

Kezdetben a nagy multinacionális cégektől kaptuk a megbízásokat, elsősorban az autóipari és az elektronikai szektorból. Mára sokkal szélesebb a paletta, a munkaerő-piaci helyzet változása magával hozta, hogy már a kisebb cégek is igényt tartanak a szolgáltatásainkra, és szinte minden területen jelen vagyunk a logisztikától az élelmiszeriparig. Nagy a munkaerőhiány, már az sem segít a cégeken, ha magasabb bért ígérnek, példaként Veszprém megyében a balatoni idegenforgalom elszívó ereje miatt szinte lehetetlen a gyárakba helyi betanított munkásokat találni.  

Mekkora a bérkülönbség magyar-ukrán összevetésben? Milyen béreket kínálnak az ukrán munkavállalóknak?

A Magyarországon ugyanannál a cégnél ugyanabban a pozícióban dolgozó magyar és ukrán állampolgárok bére között nincs és nem is lehet különbség. Tehát nem olcsóbb külföldi munkavállalót alkalmazni. Az ukrán munkavállaló előnye, hogy szívesebben vállal túlórát, általában magasabb a motivációs szintje, persze ez függ a cégkultúrától is. Míg hazájukban betanított gyári munkásként nettó 70-100 ezer forintot kereshetnek, addig Magyarországon pótlékokkal együtt a nettó 200 ezer forintos bér is elérhető számukra úgy, hogy a munkáltató a szállásukat is fizeti.

Munka szállással

Mennyire fontos a jó szállás?

Fontos a jó szállás, szinte a bérrel vetekszik. Nagy szerepe van az ukrán munkaerő megtartásban, éppen ezért tömegszállások helyett panziókban, nagyobb családi házakban szállásoljuk el a munkavállalókat. Olyan lakhatást kínálunk, amiben a családunkkal mi is ellaknánk. Egyébként a szállásköltség sokszor alacsonyabb, mint az 50-60 kilométerről utazó munkavállalók napi munkába járása, ami a szállítási költségek jelentős drágulására vezethető vissza.

Kik jönnek?

Főleg szakmunkás végzettségűek érkeznek, bár legutóbb egy orvos jelentkezett és nyert felvételt betanított munkára. Aki különösen motivált, jó a vezetői képessége, megtanul társalgási szinten magyarul, őt cégen belül ki is lehet emelni, karrierutat lehet neki felvázolni.

Kell-e változtatni egy cég működésén, ha jönnek az első vendégmunkások?

Kölcsönzőként mi levesszük a megbízó válláról az adminisztrációs terhet, intézzük a papírmunkát, ha kell, lefordítjuk a munkautasításokat. Akad olyan konkurens cég, amely csak a gyár ajtajáig viszi a munkavállalót, onnan tapasztalatunk szerint az ukrán csapat fele el fog igazolni. 

A vendégmunkások bármikor megkereshetik a Man at Work Kft.-t és meg is keresnek kérdésekkel, kérdéseikkel. Szolgáltatásokat intézünk nekik, meghallgatjuk a problémáikat, megpróbáljuk Őket mindenhogyan segíteni az itt tartózkodás ideje alatt, nem csak munkaidőben. Tapasztalatunk, hogy az ilyen apróságoknak tűnő dolgok is segítik a megtartást. Általánosságban elmondható, míg a magyar munkavállalók fluktuációja évi 18-20 százalék, addig az ukránoké 10 százalék alatti. 

Hány főnél érdemes belevágni?

Nincs ilyen korlát, kis cégnél akár egy fő is megéri, ha van közösen beszélt nyelv a munkaadóval, nagyobb multiknál 10-20 főtől éri meg ez a fajta foglalkoztatás. Ha a hozzáállásbeli különbséget és a kisebb fluktuációt nézzük, mindenképpen megéri a munkaerőhiánnyal küzdő cégeknek kipróbálni ezt. Saját csapatunkban több mint tíz fő beszél ukránul, ők segítik a kölcsönvevő partnereinket a minél gördülékenyebb napi rutin kialakításában. Aki eddig kipróbált bennünket, minőségi okok miatt nem mondott vissza létszámot, kizárólag a Covid és saját termelésvisszaesés befolyásolt ilyen döntést.

Érdemes egy blokkban kezelni őket vagy magyarokkal vegyes műszakokat felállítani?

Mindkét módszerre van példa. Homogén csapat esetén jobb, ha legalább egyvalaki tud közülük magyarul beszélni. A legtöbb cég integrálja őket, vegyes csapatokban dolgoznak és ez jól működik. Az ő érdekük is, hogy minél jobban be tudjanak illeszkedni és ezért tesznek is.  

Milyen változást hozott a vendégmunkások magyarországi foglalkoztatásában a koronavírus? Hol tart most a piac?

2020 áprilisában a cégek első körben az ukránokat engedték el, ezt minden kölcsönzőcég megérezte. Most az ukrán munkavállalók kölcsönzötti státuszban kicsit kevesebben vannak, mint a koronavírus előtt. A megbízók egy része a különféle pályázatokból eredő statisztikai létszámra vonatkozó kötelezettségek miatt sokukat saját állományba vett. Az utóbbi fél év már arról szólt, hogy újra szükség van ukrán munkavállalókra, folyamatosan toborzunk és utaztatjuk őket Magyarországra. A megnövekedett igénynek oka az is, hogy az áprilisi terasznyitással sok magyar munkavállaló visszatért az idegenforgalomba, vendéglátóiparba.

Az ukránok a megfelelő papírok és igazolások birtokában jelenleg Covid teszt és karantén nélkül be tudnak jönni Magyarországra. 
Megbízói részről az ukrán munkavállalók iránti igény folyamatosan nő, idén akár a többszöröse is lehet a korábbi évekhez képest, mivel azonban kialakult és kipróbált technológiával rendelkezünk ebben az üzletágban, tudjuk garantálni partnereink felé a minőségi és mennyiségi teljesítést.

Nyitóképen: Ottó Csaba

 

  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Gyors, egyszerűen elérhető munkaerő: szerb munkavállalók a magyar munkaerőpiacon

Nemzeti kártyával foglalkoztathatók, kulturálisan és földrajzilag is közel vannak. Így könnyebb a beillesztés és a beilleszkedés, alacsonyabb a... Teljes cikk

Megtorpant a munkaerő-migráció: ötödével kevesebb bevándorló érkezett a gazdag országokba

Megtorpant a munkavállalási célú bevándorlás a fejlett országokba: az OECD szerint 2024-ben 21 százalékkal kevesebb külföldi dolgozó érkezett,... Teljes cikk

3000 eurós fizetés és ingyen szállás - indulnak a téli munkák Ausztriában

Ausztria síparadicsomaiban több száz szezonális dolgozót keresnek a téli szezonra – akár 3000 eurós fizetéssel és ingyenes szállással. A... Teljes cikk