kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Kinyithatnak szombaton a tel-avivi üzletek

A városi önkormányzat már jóváhagyta a módosítást, ami szerint ezentúl szombaton és a zsidó ünnepeken is nyitva lehetnek a város főútjainak boltjai és kioszkjai. A döntés, hogy végleges legyen, még belügyminiszteri jóváhagyásra vár.

A városi önkormányzat hétfői ülésén elhatározták, hogy számos piac és kisbolt hivatalosan is nyitva tarthat a zsidó vallás pihenést előíró szombati tilalma ellenére, ráadásul nem csak szombaton, hanem a vallási ünnepeken is - közölte a közszolgálati rádió.

A helyi döntést jóvá kell még hagynia a belügyminiszternek, mivel az izraeli törvények szerint pénteken napnyugtától szombaton naplementéig tilos nyitva tartani az üzleteket. Az új városi határozat szerint öt évre szóló különleges engedélyeket kapnak a tiltott időben is nyitva tartó üzletek. Sok bolt eddig is nyitva tartott szabálytalanul, amiért szabálysértési bírságot kellett fizetniük.

Az izraeli legfelsőbb bíróság júliusban még a szombati zárva tartásról szóló törvény betartására szólította fel a tel-avivi hatóságokat, mert a bírák szerint a törvényszegőkre kiszabott szimbolikus bírságok elégtelenek voltak a szabályok követésének kikényszerítésére.
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ennyi dolgozó túlórázik az Európai Unióban

2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk

Hatnapos vakációra mennek Romániában szerdától a közalkalmazottak

Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk