Könyvelőkkel és emelt bérekkel segíti futárjait a Foodpanda
Majdnem 20 százalékkal kereshetnek többet a Foodpanda dolgozói ugyanannyi munkával.
Mint ismert, a kata-törvény módosítása miatt a futároknak is új adónemet kell választaniuk. Mint a HVG írja, Foodpanda 18 százalékkal emelte azt az összeget, amelyet egy futár ugyanannyi munkával, mint eddig, megkereshet. A cég emellett kedvezményes könyvelőpartnereket is ajánl a futárainak, akiknek az adminisztrációs terheik is megnőttek. A vállalat közölte továbbá, hogy arra is reagálni fognak, ha esetleg a kormáény megszünteti a benzinár maximálását.
A cég már korábban jelezte, hogy átgondolja a futárok díjazását. Akkor azt közölték, hogy nem tapasztaltak jelentős lemorzsolódást a futárok számában a kata módosítása miatt.
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Május 21-éig küldhetik be a NAV-hoz szja-bevallásukat az adózók. Teljes cikk
Nyíregyháza polgármestere szerint a munkahelyek kérdésének megoldására az önkormányzat gazdaságfejlesztési és ipari park fejlesztési programja lehet megoldás. Teljes cikk
A mobiltelefonos fizetés leginkább a fiatal felnőttek körében jellemző. Teljes cikk
- Ilyen szabályokkal hozhatóak be vendégmunkások 2 hónapja
- Minden, amit az új idegenrendészeti törvényről tudni kell - szakmai tájékoztatót szervez az Expat-Center 2 hónapja
- Megjelent a szabályozás - Ezeket a foglalkozásokat nem űzheti a vendégmunkások egy része 2 hónapja
- Sok vezetőt hozhat nehéz helyzetbe az új bevándorlási törvény 3 hónapja
- Jelentősen emelkednek a munkavédelmi és munkaügyi bírságok márciustól 3 hónapja
- Kisebb munkaügyi jogsértéseket találtak a cégnél, ahonnan kirúgták a vendégmunkásokat betanító magyarokat 3 hónapja
- Egy hónapban 30 napból 28-at dolgoztak a vendégmunkások - lesz változás a magyar munkajogban? 3 hónapja
- A pedagógusok háromnegyede nem vett részt a minősítésben 4 hónapja
- Itt a Kúria döntése: Nem számít munkaviszonynak a platformalapú ételfutárkodás 4 hónapja
- Mire számítanak a munkaerő-kölcsönzők 2024-ben? 4 hónapja
- DK: meg kell tiltani az EU-n kívüli vendégmunkások törvénytelen behozatalát 4 hónapja