Őrző-védő bűnszervezetet számolt fel a NAV
A bűnszervezet körülbelül egymilliárd forintos kárt okozott a költségvetésnek.
Egy őrzés-védelemmel foglalkozó bűnszervezetet számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amely fizetendő áfáját úgy csökkentette, hogy bevételeit egy strómanok vezette, gyakran váltott fantomcégekből kiépített hálózaton keresztül futtatta át. A hivatal hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a bűnszervezet ezzel csaknem egymilliárd forintos kárt okozott a költségvetésnek, és a piacon is kedvezőbb helyzetbe került versenytársaival szemben. A bűnbanda tagjainak elfogásában a budapesti nyomozók munkáját járőrök, revizorok, IT-szakemberek, a MERKUR bevetési egység és a Terrorelhárítási Központ is segítette.
Az akcióban részt vevő mintegy 200 ember 105 helyszínen tartott kutatást, amelynek során egy 76 millió forint értékű autót, muzeális jellegű autókat és egy kishajót is foglaltak, valamint körülbelül 120 milliós bankszámlavagyont és 170 millió forint értékben hat ingatlant zároltak - ismertették. Hozzátették: a bűnszervezet irányítóinál éles lőszereket és lőfegyvereket is találtak, néhányat csőre töltve. A nyomozók különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt 16 embert gyanúsítottként hallgattak ki, a bíróság a bűnbanda négy irányítójának letartóztatását már el is rendelte - olvasható a közleményben.
MTI
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Május 21-éig küldhetik be a NAV-hoz szja-bevallásukat az adózók. Teljes cikk
Nyíregyháza polgármestere szerint a munkahelyek kérdésének megoldására az önkormányzat gazdaságfejlesztési és ipari park fejlesztési programja lehet megoldás. Teljes cikk
A mobiltelefonos fizetés leginkább a fiatal felnőttek körében jellemző. Teljes cikk
- USA: A munkanélküliségi alapból 175 milliárd dollár köthetett ki bűnszervezeteknél 2 éve
- Számlagyárat működtető szegedi csoport tagjai ellen emeltek vádat 5 éve
- Őrző-védő cégek vezetői ellen indított eljárást a NAV 5 éve
- Kétmilliárdos költségvetési csalást megvalósító bűnszervezetet számoltak fel 5 éve
- Számlagyárat működtető bűnszervezet ellen emeltek vádat 5 éve
- Több száz munkaerő-közvetítőt számolt fel a NAV 5 éve
- Áfacsaló szójakereskedőket leplezett le a NAV 5 éve
- Betonacéllal csalt adót egy Nógrád megyei bűnszervezet 5 éve
- 300 millió forintos kárt okozott egy fiktív számlákat kiállító számlagyár 5 éve
- Fiktív számlákat kiállító bűnszervezetet számolt fel a NAV 5 éve
- Rabszolgaként dolgoztattak embereket egy odesszai farmon 5 éve