kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

Tiltják a vasárnapi munkát Horvátországban

Horvátországban életbe lépett az üzletek vasárnapi nyitva tartását tiltó törvény; a kereskedők szerint a gazdasági válság idején nem szabadna korlátozni az árusítást, a kormány azonban csak később vizsgálná felül a jogszabályt.

Az új horvát törvény értelmében csak az idegenforgalmi szezon idején, vagyis június 1-je és október 1-je között, valamint a decemberi hétvégéken árusíthatnak az üzletek, de ezekben a hónapokban is kizárólag 7 és 14 óra között vasárnaponként. Az év más időszakában csak a piacok, trafikok, virág- és ajándékboltok vagy pékségek nyithatnak ki a hét utolsó napján, valamint az egyébként is 24 órás nyitva tartással üzemelő benzinkutak és a pályaudvarokon, kikötőkben, repülőtereken, határátkelőkön éjjel-nappal működő üzletek.

Horvát internetes lapok vasárnap a zárva tartást elrendelő törvénnyel kapcsolatos ellenérveket sorolva idézték a horvát iparkamara (HOK) elnökét, aki szerint a kisebb üzletek 30 százalékát is tönkre teheti a most életbe lépett tiltás. Boris Vukelic néhány nappal a hatálybalépés előtt a kormánytól azt kérte: halasszák el az új jogszabály bevezetését. A kereskedők érvei szerint a horvát gazdaságot is elérő válság idején hasznosabb lenne, ha nem tiltanák a vasárnapi munkát. A szabadabb nyitvatartási lehetőség ugyanis növelné a fogyasztást, ami pedig erősítené a gazdaságot.

A horvát kormány egyelőre várakozó állásponton van. A tapasztalatok birtokában később vizsgálhatják meg a törvénymódosítás lehetőségét - idézte a közszolgálati televízió (HRT) a kormányszóvivő szavait. Zlatko Mehun a december 29-én tartott utolsó kormányülést követően emlékeztetett arra, hogy a törvény elfogadását korábban széleskörű egyeztetés előzte meg a szakszervezetek és a munkaadók részvételével, és akkor még senki nem látta szükségét a változtatásnak.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ennyi dolgozó túlórázik az Európai Unióban

2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk

Hatnapos vakációra mennek Romániában szerdától a közalkalmazottak

Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk