kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Jövőre bővül a diplomás gyed

A jövő évtől egy évvel meghosszabbodik a diplomás gyed, és az összege is nő minden képzéstípusban részt vevő számára - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján - írta az MTI.

Közlése szerint az eddig a gyermek születésétől egyéves koráig járó juttatás 2018-tól a gyermek kétéves koráig jár majd a felsőoktatás magyar nyelvű képzésén, nappali tagozatán már legalább két félévet eltöltött női hallgatóknak.

A diplomás gyed akkor is igénybe vehető, ha a gyermek születését megelőző két éven belül volt a két aktív félév, és a gyermek a jogviszony fennállása alatt született, és akkor is, ha a jogviszony megszűnte után egy éven belül.

Emellett mivel jövőre nő a minimálbér és a garantált bérminimum összege, a képzéstípustól függően ezek 70 százalékában megállapított diplomás gyed összege is nő - folytatta. A felsőfokú alapképzésben, a felsőfokú szakképzésben, a felsőoktatási szakképzésben vagy a szakirányú továbbképzésben résztvevőknek 89 200-ról 96 600 forintra, míg a mesterképzésben, az egységes osztatlan vagy a doktori képzésben résztvevőknek 112 ezerről 126 350 forintra emelkedik.

A diplomás gyed bővítésével összességében átlagosan 1,3 millió forinttal több marad a jogosult családoknál - mondta az államtitkár, hozzátéve: így jövőre még jobban tudják támogatni azokat az édesanyákat, akik felsőoktatási tanulmányaik ideje alatt vagy közvetlenül azután szeretnének családot alapítani.

Novák Katalin elmondta: a változások mindenkire érvényesek, aki 2018. január 1-jén jogosult a diplomás gyedre, illetve aki azután válik jogosulttá rá.

A 2014-ben a gyed extra egyik elemeként - a gyed és munka, illetve a testvérgyed mellett - bevezetett diplomás gyed egyre népszerűbb, az elmúlt három évben kétszeresére emelkedett az igénybevevők száma, így az mostanra megközelíti az ezret - mondta.

MTI
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Várakozáson felül: 600 ezer forint az átlagkereset. Elindultak a bérek?

Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk

A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk