kapubanner for mobile
Szerző: Berta László
Megjelent: 10 éve

Könnyebben bukhatnak a cégek

Egyre hatékonyabb adóhatóság, felkészült adóellenőrök, könnyebben felelősségre vonható ügyvezetők és egy elhibázottan kezelt ellenőrzés miatt még a cég is bedőlhet.

A Joint Venture Szövetség "Ügyvezetők ébresztő! Adóellenőrzés és ami mögötte van!" címmel rendezett konferenciát a múlt héten. Farkas Gábor, a KPMG Tanácsadó Kft. szenior adómenedzsere szerint nem mindegy, hogyan kezeli adott vállalkozás az ellenőrzés eredményét. "A tapasztalatok szerint a jogérvényesítési hajlandóság viszonylag alacsony, az adóhatóság elsőfokú határozata ellen mindössze az esetek 10 százalékában nyújtanak be fellebbezést, holott közel minden harmadik esetben sikerül megváltoztatni a végeredményt másodfokon" - mondta Farkas Gábor. Érdemes utána menni egy-egy megállapításnak, mert könnyen lehet, hogy a későbbiekben e vizsgálat alapján fog az adóhatóság az adott vállalkozásra tekinteni. Fennáll annak a veszélye is, hogy romló megítélést kockáztatunk a vállalat partnereinek szemében is - tette hozzá.

Kuntner Andrea, a VGD Ferencz és Partner Kft. adópartnere óva int mind a túlzott elbizakodottságtól, mind a revizorral szembeni szervilis magatartástól, mondván az ellenőr dolga elsősorban nem a kompromisszumok keresése, hanem az, hogy hibát találjon. Márpedig a statisztikák alapján erre egyre nagyobb esély kínálkozik: míg 2005-ben 185,8 milliárdot tett ki az ellenőrzések során megállapított nettó adókülönbözet, addig 2012-re ez már 470 milliárd forintra rúgott. "Az ellenőrzések számával párhuzamosan nő a megállapítások száma is, az ellenőrök kifejezetten felkészültnek mondhatóak, ráadásul inkább képviselnek egyfajta hatósági, mintsem partneri látásmódot" - összegezte. Elmondása szerint a kulcs a megfelelő felkészülésben rejlik, melynek révén közel 33 százalékban megelőzhetőek a kiszabott bírságok, melyek összege extrém esetben akár egy adott vállalkozás éves díjbevételét is meghaladhatja, teljesen ellehetetlenítve annak működését. Ennek legjobb módja kétségkívül egy olyan szakértői csapat bevonása, aki jogszabályi keretek között mozogva óv meg az elhamarkodott lépésektől, lehetőleg már az ellenőrzésről szóló értesítés kézhezvételekor - mondta el Kuntner Andrea.

Hetényi Kinga, a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda vezetője a március 15-én hatályba lépő új Ptk. ügyvezetői felelősséget átíró rendelkezéseit taglalva igyekezett eloszlatni a jelenlévők aggodalmait. Az új rendelkezések jelentősen megnövelik az ügyvezető felelősségét. Míg korábban a vezető tisztségviselők kizárólag saját társaságuk felé tartoztak felelősséggel és a külvilág felé - néhány nagyon szűk kivételtől eltekintve - egyedül a társaság felelt, addig az új szabályok értelmében az ügyvezető felelőssége immár közvetlenül a harmadik személy károsult irányába is kiterjedhet. Azaz: amennyiben vezetői minőségében egy harmadik félnek a szerződéses viszonyok körén kívül kárt okoz, úgy a társasággal együtt felelősségre vonható, tehát a károkért teljes magánvagyonával felel. Dr. Hetényi Kinga szerint ha a károkozás egy szerződéses viszonyban kerül elő, úgy nem merül fel a vezető tisztségviselő felelőssége közvetlenül a károsult harmadik személlyel szemben. Ebben a körben a vezető tisztségviselő már csak a társasággal szemben felel egy esetleges megtérítési igény keretében, ahol - ugyan némileg szigorodott a felelősség, de továbbra is megvannak a kimentési lehetőségek. "Továbbra sincs deklarálva egzakt módon, mi az elvárható ügyvezetői magatartás, és ez jelenleg zavarokat okoz, ráadásul akár az adott üzleti tevékenység és cégméret függvényében is eltérhet" - hívta fel a figyelmet az új szabályozás egyik legkomolyabb szürke zónájára Hetényi Kinga. "Számos egyeztetés és konzultáció után azt mondhatjuk, hogy a jogalkotói cél világos, de a jogszabály alkalmazását és így például a vezető tisztségviselőtől elvárt gondosság fokának pontosítását a bírói gyakorlat fogja kialakítani" - tette hozzá.

Fehér Dániel, a Fehér és Társai Ügyvédi Iroda irodavezető ügyvédje és adótanácsadója elmondta, hogy a költségvetési csalások mind darabszámban, mind értékben csökkenést mutatnak, 2013-ra újra emelkedést jelez a statisztika. Kulcskérdés, hogy mikor vélelmezik az adócsalást. Fehér Dániel tapasztalatai szerint az elsődleges fókusz továbbra is az áfa területére helyeződik, különösen a tőkeerős adóalanyok, a bonyolult, esetenként akár határokon átnyúló láncügyletek esetén él az adóhatóság a gyanúperrel. Adócsalás feltételezése esetén a következmények igen komolyak: lefoglalások, teljes vagyonzár, vagy éppen az ügyvezetők ellen induló büntető eljárás is lehet, így lehetőség szerint mindent meg kell tenni a kockázatok minimalizálása érdekében. Fehér Dániel szerint jelentős kockázatnövelő tényező, hogy a hatóságok nem naprakészen követik a kereskedelem sajátosságait és az arra vonatkozó szabályozásokat, a piaci gyakorlatot, és így esetenként teljesen jogszerű tevékenységet minősítenek jogellenesnek.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jubileumi jutalom: összege, kifizetése, kinek jár?

Az állami alkalmazottak jogállásáról szóló törvény (Kjt.) alapján jár a jubileumi jutalom a közalkalmazottaknak, amelynek összege a ledolgozott... Teljes cikk

Temetési segély

Egy hozzátartozó halála nagyon komoly érzelmi terhet jelenthet. A lelki megpróbáltatáson túl pedig jelentős anyagi költség is egy temetés... Teljes cikk

Ilyen szabályokkal hozhatóak be vendégmunkások

Február 29-én jelent meg az új idegenrendészeti törvény végrehajtási rendelete. A törvénnyel együtt pedig már egyre tisztább a kép, hogyan... Teljes cikk