Nem vonzza a kutatás-fejlesztés a munkavállalókat
Nem tud növekedni az ágazat, a kutatóhelyek és a foglalkoztatottak száma is csökkent. A cél az lenne, hogy Magyarországon a GDP 1,8 százaléka fordítódjon kutatás-fejlesztésre 2020-ra, hiszen az uniós ráfordítás már most is 2 százalékon vagy inkább felette van, írja a VG Online.
Tavaly a bruttó hazai termék 1,4 százalékát sem érte el a kutatás-fejlesztési tevékenység, ami a 2014-es adatokhoz képest még csökkent is. Hogy az Unió versenyképes maradjon, ahhoz a nyugati, fejlett gazdaságokban elért 3 százalék körüli szintet kellene mindenütt elérni, ettől azonban Magyarország még jelenleg igen távol van.
Tavaly a statisztikai hivatal szerint 2801 kutatóhely működött, 6,4 százalékkal kevesebb, mint az előző évben. Ezzel egyébként a 2006-os szintet "sikerült" elérni. A K+F-létszám 56 200 fő volt tavaly, ami 1,7 százalékos csökkenést jelent, két év alatt pedig összesen 2 ezres csökkentést mért a hivatal.
VG Online
Tavaly a statisztikai hivatal szerint 2801 kutatóhely működött, 6,4 százalékkal kevesebb, mint az előző évben. Ezzel egyébként a 2006-os szintet "sikerült" elérni. A K+F-létszám 56 200 fő volt tavaly, ami 1,7 százalékos csökkenést jelent, két év alatt pedig összesen 2 ezres csökkentést mért a hivatal.
VG Online
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?