Segítenek pályázni az önkormányzatoknak, kisebb cégeknek
2452 milliárd jut gazdaságfejlesztésre, innovációra és munkahelyteremtésre uniós pályázatokon keresztül. Önkormányzatok, kkv-k, a közcélú szervezetek is profitálhatnak az uniós pénzesőből.
Tavaly mintegy 2500 milliárd forintot, míg idén a tervek szerint 2048 milliárd forintot hívnak le a pályázók a 2014-2020-as időszakot felölelő, új uniós pályázati ciklusban Magyarországnak megítélt 7000 milliárd forintos keretből. A fennmaradó 2452 milliárdot az elkövetkező három évben lehet idehaza elkölteni többek közt gazdaságfejlesztésre, innovációra és munkahelyteremtésre. A mostani ciklus pályázatait döntően (60 százalékban) a kis-és középvállalkozások számára hirdetik meg, valamint az önkormányzatok, és a közcélú szervezetek is profitálhatnak az uniós pénzesőből.
A pályázati tanácsadó cég, a MAPI Zrt. gyakorlati ismereteket nyújtó, országos képzés sorozatot indít hat városban. A cég ezt azért teszi, mert úgy látják, a pályázók gyakran rosszul mérik fel a lehetőségeiket. Többször előfordult például az, írják, hogy a kiírás bizonyos tevékenységeket kategorikusan kizárt, mégis elindultak rajta olyan pályázók, akik ezekkel rendelkeztek. Nem lehetett csodálkozni azon, hogy ezek után mégsem nyertek. Hasonlóan jártak azok is, akik olyan berendezések megvásárlását írták bele a pályázatukba, ami nem volt elszámolható. Éppen ezen esetek bizonyítják, hogy szükség van ilyen képzésekre - nyomatékosítják a sajtóanyagban.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?