A közeli időben egyre több írás jelenik meg, amely a felnőttképzés helyzetének hátrányos vonásairól szól. Egyesek a szervezeti kereteket, a felügyeletre illetékeseket említik háttérként, mások a társadalom aktuális korú lakosságának "érdektelenségét" vetik fel. Úgy véljük, hogy ezek mellett mi sem mehetünk el szó nélkül, saját megközelítésben szólnunk kell ezekről.

A felnőttképzés színvonala

A felnőttképzési törvény (2001. évi CI. törvény a felnőttképzésről, majd a további módosításai) megjelenésétől azt vártuk, hogy követelményeivel a színvonalas képzést fogja elősegíteni, egyebek között meghatározza azokat a követelményeket, amelyek felnőttképzési vállalkozás indításának feltételét képezik (a minimális kompetenciát). Ma bárki indíthat felnőttképzési vállalkozást szakmai kompetenciájának vizsgálata nélkül, ugyanakkor például egy falusi vegyesbolt tulajdonosa csak boltvezetői képesítés birtokában kaphat vállalkozói igazolványt. Nincs itt valami ellentmondás? A felnőttképzési vállalkozásoknak se szeri, se száma hazánkban, ha a cég akkreditált (követelmény egy saját akkreditált program), akkor bármely további tanfolyamot, tréninget hirdethet a program akkreditációja (vagyis szakmai kontroll) nélkül.

A közelmúltban egy cég igazgatója keresett meg, hogy vezetőik számára vállaljunk el egy tréninget, mert egy cég által megkezdett tréning színvonalára annak első óráiban a résztvevők jogos kifogást tettek, amit értékelve a megrendelést visszavonták és a továbbképzést megszakították, így az meghiúsult. A résztvevők igénye és a vezetés határozottsága megakadályozta egy nehezen minősíthető képzési alkalom folytatását. Ezt a magatartást pozitívan értékeljük, megjegyezve, hogy a tulajdonos-vezető a képzésbe invesztált befektetés érvényesülését veszni látta, tehát cselekedett. Sajnos, ez nem általános és nemcsak az utánkövetés hiányzik, hanem a folyamatos ellenőrzés is.(Megjegyezzük, hogy a vezetéselmélet a folyamatba illesztett ellenőrzést a vezetés fontos elemeként tartja számon. A képzésnél is érvényesítik ezt a cégek?)

A minap egy közlemény azt tartalmazta, hogy egy napon belül megszerezhetők a vezetői kompetenciák. Komolyan vehetünk egy ilyen közleményt? Persze 'az egy nap alatt' kifejezésnél felvethetjük, hogy az égitestet értjük-e alatta, vagy a '24 órát', ugyanis ez utóbbi esetében kevésbé vehetjük komolyan az ilyen ajánlatot... A vezetői kompetencia tartalma ugyanis egy munkaterület szakmai tudását, a vezetéselméleti felkészültséget, a vezetéshez szükséges személyiségjegyeket (készségek, jártasságok, képesség) és az ehhez illeszkedő attitűdöket jelenti, aminek megszerzéséhez egy nap nem elégséges. Szakmailag joggal tartható komolytalannak az ilyen közlemény, mert egyértelmű, hogy a kompetencia fogalmának tartalmi elemeivel nincs tisztában az a személy, vagy cég, aki/amely ilyent közre ad. Ezt egy HR-es szakember elhiszi?

A képzési ajánlat 'értékelésére' hivatott szakember felelőssége, hogy a céges képzésre adott ajánlat tartalma biztosítja-e az általuk támasztott igény kielégítését. A hazánkban egyre több "licences" és hasonló átvett sablont realizáló képzés, tréning határaikon kívül már elavult tartalmával nem biztosíthatja a napjainkban aktuális feladatok hátterét, nem adhat naprakész felkészültséget a munkatársaknak. Ez a HR-szakemberek és a döntéshozók felelőssége.

A dolgozók részvétele a felnőttképzésben

A statisztika szerint a magyar felnőtt lakosság 2,7 százaléka vesz részt a felnőttképzésben, holott az EU országaiban 4,5 százalékra tehető ez az arány (a 25 év felettiek körében). A kérdés tisztázásához alapvető tényező, hogy a felnőtt tanulót jellemzi: olyan képzésben vesz részt, amelynek elvégzését követően munkáját hatékonyabban tudja elvégezni. Az a meghatározó motívum, hogy a kisebb energiával nagyobb teljesítményre legyen képes a továbbképzés (képzés) befejezését követően.

Tehát a tanfolyamnak, a tréningnek olyan elméleti és gyakorlati felkészítést kell biztosítania, amelyet "kilépve" napi tevékenységében hasznosítani tud. Amennyiben a felnőttképzés nem teljesíti a "hallgató" képzésre vonatkozó elvárásait, akkor a részvételi aktivitás kevésbé várható el, márpedig a képzésben való aktivitásának igénye is jellemzi ezt a csoportot. Fontos tényező, a felnőtt "tanulót" jellemzi az is, hogy elvárja a képzéstől élete, munkája során szerzett tapasztalatainak figyelembe vételét, annak megfelelő helyen való felhasználását. A tanfolyam, a tréning tartalmát tehát nem lehet "mindenkire érvényes" elemekkel kialakítani, hanem annak ahhoz a céghez, csoporthoz illeszkedőnek kell lennie a felkészítés céljának megfelelő szerkezetben, módszerekkel.

A gazdasági vagy más szervezet, intézmény képzési programjával szemben alapvető követelmény, hogy az személyre szólóan, időpontot megjelölve fogalmazza meg a munkatársakat érintő részeket. Az előbbiekkel kapcsolatban alapvető, hogy a tervben szereplő személyeket velük történt előzetes megbeszélés után nevezzék meg a felkészítési programban. Így a vállalt képzésre kellő időben készül az érintett személy, tudja mikor és miért szükséges a tréningen (tanfolyamon) való részvétele. A hallgatók ad hoc kijelölése egy képzési alkalomra magában hordozza/hordozhatja a sikertelenséget, de a legalább a tervezett célhoz viszonyított elmaradást, a "rész-eredményt". Vannak, akik az előre nem ismert "beiskolázás" miatti tiltakozásul megjelennek ugyan a tanfolyamon, de passzivitásukkal visszafogják a csoport munkáját, gátolják a tervezett eredmény megvalósulását. Lehetne további változatokat is felvázolni, de ez is egyik forrása a felnőttképzés nehézségeinek, mennyiségi és minőségi helyzetének.

Találkozunk olyan nézettel is, amely értelmében a felnőttképzésben résztvevők körének európai átlagnál alacsonyabb szintjét a tandíjat 25 százalékkal megemelő ÁFA is korlátozza. Úgy véljük, ez nem helyes, hiszen az OKJ-ban szereplő szakmákra való felkészítés és az akkreditált programú egyéb képzési alkalmak tandíját nem terheli az adó. Bőséggel vannak olyan képzések hazánkban, amelyeket a tandíj alapösszege terhel csupán, ezért nem tartjuk ezt meghatározó oknak.

Egyik tényezőként inkább az aluliskolázottság húzódik meg a háttérben, mert az írási-olvasási-számolási készség miatt nem tudnak sokan bekapcsolódni a képzésbe. Az iskolai szintű felzárkóztatás megoldása lehet az egyik forrása a felnőttképzés mennyiségi növekedésének, a szakmát adó tanfolyamok szükséges felvirágzásának. (Megjegyezzük, hogy egyesek véleménye szerint "az egy félév alatt" szakképzettséget adó felkészítéseket kárhoztatják. Egyes szakmák egy-egy moduljának elsajátítása szerintünk lehetséges ilyen rövidebb időtartammal is, kellő tárgyi és személyi feltétel esetén).

A másik tényezőnek azt a szemléletet említhetjük, amely szerint egy megszerzett felsőfokú (esetleg más) végzettség után már nem akarnak az egyének "újabb szintre" jutni, esetleg a felnőttképzés keretében egy további, naprakész szakképzettséget szerezni. Sokan inkább választják a munkanélküliséget, mint a megújulás lehetőségét, pedig a "mesterségek becsülete" valaha a társadalom fontos értékmérője volt. (Ausztriai ösztöndíjas élményünk, hogy a beitenfurt-i /Breitenfurt bei Wien/"Volkfest"-en a témavezető intézetvezető professzorunk együtt társalgott, szórakozott, egy asztalnál sörözött a kisváros mesterembereivel, egyenrangú polgárként!) Ez az a szemlélet, ami a munka értékét nem a "használt eszközök milyenségében" méri, hanem a társadalmi hasznosságában. A nyugati társadalmi közegben a birtokban lévő végzettségi szintre mindig újabb tudáselemeket gyűjtenek, nem a cégnél várják el, hogy majd felzárkóztat valakit, hanem a továbblépéshez előzetesen megszerzik annak felkészültségbeli feltételét. A magasabb munkakör elérésére vonatkozó célt a felnőttképzésben előzetesen megszerzett tudás alapján törekszenek elérni. Az egy életen át folytatott tanulás természetes tényező a képzettség minden szintjén. Sajnos ez a gondolkodásmód még nem általános nálunk.

Nem mehetünk el szó nélkül a lustaság mellett sem szószerinti, és átvitt értelmében. Vannak, akik megrekednek egy szinten, nincs belső ösztönzésük (motivációjuk) a továbblépésre, egy újabb kihívás beváltására. Ez pedig veszedelmes gondolkodásmód, mert aki nem lép naponta, az lemarad, ezt követően pedig elégedetlenné válik, s ennek okát valami másban keresi és nem önmagában. Nagyon fontos volna, hogy mindenki önmaga fejlesztő menedzsere legyen, önirányítással keresse a haladás egyéni útját. A 21. század embere számára ez a személetmód elengedhetetlen!

A hazai felnőttképzés szervezeti keretei, jogi háttere és működő szakember állományának egy része biztosítja a mennyiségi és minőségi továbblépés feltételét, a magasabb igények beváltását. Lépjünk...!