kapubanner for mobile
Megjelent: 13 éve

A bankadó általános kivetését javasolja Brüsszel?

Egy a Reuters birtokába került brüsszeli tanulmány szerint a pénzügyi szektorra kivetett extra adóval lehetne feltölteni a bajba került euróövezeti tagországok támogatását szolgáló új alapot - írja a Magyar Hírlap.

A hírügynökség információja szerint ezt a konstrukciót a hét elején vitatták meg az euróövezeti pénzügyminiszter-helyettesek, akik a jövő heti miniszteri tanácsülést készítették elő.

A dokumentum szerint a banki eszközállomány 0,2 százalékát kitevő egyszeri adóval nagyjából ötvenmilliárd eurót lehetne szerezni a biztonsági alap feltöltéséhez. Londoni pénzügyi elemzők előrejelzése szerint az euróövezeti adósságválság újabb hulláma fenyeget a tavasszal, amikor ezúttal két nagy tagállam, Spanyolország és Olaszország több száz milliárd eurós finanszírozási igényeiről kell gondoskodni. Az elemzők szerint ebbe akár az euróövezet egésze is beleroppanhat.

Magyar Hírlap
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ennyi dolgozó túlórázik az Európai Unióban

2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk

Hatnapos vakációra mennek Romániában szerdától a közalkalmazottak

Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk