kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

A magyarok majdnem fele rosszabbul él, mint fél éve

Egy felmérés szerint 26-ról 42 százalékra nőtt azoknak az aránya, akiknek kisebb-nagyobb mértékben csökkent a bevétele a válság miatt.

Drasztikusan nőtt azok száma, akiknek sokkal kevesebb pénzből kell megélniük a járványt követő válság miatt- derül ki a Publicus Intézet Népszava kérésére augusztus utolsó hetében készített országos felméréséből. A válaszaók fele szerint már recesszió van, 30 százalék szerint most jön a válság, 14 szerint pedig nincs és nem is lesz válság.

Míg a korábbi, június második felében készített felmérésben a válaszadók 26 százaléka válaszolt úgy, hogy kisebb-nagyobb mértékben csökkent a bevétele a válság miatt, most már a megkérdezettek 42 százaléka gondolja így. Júniushoz képest 10-ről 17-re emelkedett azoknak az aránya, akiknek sokkal kevesebb pénzből kell megélnie. A megkérdezettek 15 százaléka arról vallott, hogy elvesztette munkáját a járványhelyzet következtében, közülük háromszor annyi férfi volt, mint nő. A válaszadók 20 százalékának csökkent a munkaideje, 28 százaléknak pedig a fizetése csökkent. A felmérésből az is kiderül, hogy a 60 év feletti dolgozók több mint 60 százalékának csökkentették a bérét. A 30-44 év közöttiek fizetése változott legkevésbé.

Népszava
fotó: pixabay
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Itt vannak a feketén foglalkoztatók

Az adóhatóság a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének nem megfelelő adózók listáját is közzétette. Teljes cikk

Hankó Balázs: a térségfejlesztés modellje a szakképzés

Nyíregyháza polgármestere szerint a munkahelyek kérdésének megoldására az önkormányzat gazdaságfejlesztési és ipari park fejlesztési programja lehet megoldás. Teljes cikk