kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

A minimálbér jelentős emelését követeli a szlovák szakszervezeti szövetség

A minimálbér összegének jelentős - az utóbbi években megszokottnál jóval magasabb - mértékű emelését követeli a jövő évtől a szlovák Szakszervezetek Szövetsége (KOZ) - amelynek képviselői ezen elképzelésüket pozsonyi sajtótájékoztatójukon jelentették be szerdán.

A KOZ követelései szerint Szlovákiában jövő januártól mintegy négyszáz euróra (megközelítőleg 120 ezer forint) kellene emelni a jelenleg 352 eurót (megközelítőleg 105 ezer forint) kitevő minimálbért.

Az elmúlt két évben Szlovákiában a minimálbér összegét éves szinten 3-4 százalék körüli mértékben emelték. Így, mivel a KOZ által jövőre javasolt emelés aránya közel 14 százalékos, annak mértéke megvalósítása esetén több mint háromszorosan haladná meg az utóbbi évek minimálbér emeléseinek átlagát és magasabb lenne azoknál az arányoknál is, amelyekkel a szakszervezet az utóbbi években előállt.

A központi szakszervezet azzal indokolta követelését, hogy állításuk szerint Szlovákia az egyedüli olyan ország az Európai Unióban, ahol a minimálbér nettó összege alatta marad a szegénységi küszöbnek. A szegénységi küszöb, minden országban és évben változó, egy adott országban az ott egy háztartásra jutó tiszta bevétel 60 százalékát jelenti. A legutóbbi hozzáférhető - a 2012-es évre vonatkozó - adatok szerint a szegénységi küszöb egy egyfős háztartás esetében Szlovákiában évi 4152 euró vagyis havi 346 euró volt.

A jövő évi minimálbér emelés arányáról ősszel kezdenek többoldalú egyeztetést a szaktárcával és a munkaadók érdekképviseleteivel a szakszervezetek. Annak a követelések szerinti mértékben való jóváhagyása kevéssé tűnik valószínűnek. Részben amiatt, hogy a szlovákiai munkáltatók az utóbbi években legfeljebb két százalékos minimálbér követelést tartottak elfogadhatónak, részben pedig azért, mert a Fico-kormány a minimálbérrel kapcsolatban csupán azon irányelvéhez igazodik, hogy annak összege ne süllyedjen a mindenkori átlagbér 40 százaléka alá. Szlovákiában a hivatalos átlagbér tavaly 824 eurót tett ki.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ennyi dolgozó túlórázik az Európai Unióban

2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk

Hatnapos vakációra mennek Romániában szerdától a közalkalmazottak

Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk