kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

A munkavállalók diktálnak Lengyelországban

Bár Lengyelországban még mindig elég magas (közel 12 százalékos) munkanélküliség, a migrációnak köszönhetően akkora a munkaerőhiány (különösen az építőiparban), hogy továbbra is a munkavállalók diktálják a feltételeket - írja a Napi Gazdaság.

images

Annak ellenére, hogy gyakorlatilag akadálymentessé tette az orosz, a belarusz és a litván munkavállalók számára a munkavállalást a lengyel kormány, ők közel sem tudják pótolni azokat a lengyel százezreket, akik Nyugat-Európába, főleg Nagy-Britanniába mentek szerencsét próbálni. A trend azonban megfordulni látszik: az idén először több lengyel tért haza, mint ahány kiutazott.

Hivatalosan csaknem 500 ezer lengyel dolgozott Nagy-Britanniában, de a lengyel gazdaság kezdődő összeroppanása és a zloty erősödése mind többeket késztet hazatérésre. 2004-ben, az európai uniós csatlakozás évében a lengyelek 8 százaléka vágott neki a külföldnek a 20,7 százalékos munkanélküliség elől, azóta ez a ráta 9 százalékponttal csökkent. A brit gazdaság növekedési tempójának mintegy háromszorosát elérő lengyel kormány négy év alatt 2,19 millió munkahelyet teremtett, ami már meglehetősen hívogatóan csábítja haza a külföldre szakadt kivándorlókat.

A további fellendülésnek azonban útját állja a szakképzett munkaerő hiánya, mivel az ezzel járó, irreális béremelések annyira megdrágítják a termelést, hogy az lefékeződik, miközben az infláció szépen felgyorsul. Csakhogy ezt megelőzni szinte lehetetlenség, a közelgő, 2012-es labdarúgó eb megrendezéséhez ugyanis mindenképpen nagy mértékű beruházásokra van szükség.

Napi Gazdaság
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hatnapos vakációra mennek Romániában szerdától a közalkalmazottak

Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk

Megszavazták a versenytilalmi záradékok betiltását, amik megakadályozzák, hogy a dolgozók a versenytársaknak dolgozzanak

Az Egyesült Államokban 30 millió dolgozó tartozik versenytilalmi megállapodás hatálya alá. Teljes cikk