A vezetői fizetéseken kezdi a megtakarítást az olasz jegybank
Az állami megtakarítási csomag közepette a vezetői fizetéseken kezdi saját megtakarításait az olasz jegybank. Mario Draghi, a jegybank elnöke a szakszervezetekkel egyeztet a fizetéscsökkentésről és kijelentette, hogy a bérek visszafogását a bank igazgatósági tagjain kezdik.
Az olasz kormány részben a gyenge adómorál miatt - kormányzati becslések szerint a gazdaság 22 százaléka nem vall be adót a hatóságoknak - megszorító intézkedéseket kényszerült elfogadni a múlt kedden, aminek révén két év alatt 24 milliárd euróval kívánja csökkenteni az államháztartás hiányát. A megszorítások elsősorban a köztisztviselőket és a helyi önkormányzatokat érintik. A közszférában elbocsátásokra kerül sor, befagyasztják a béreket és kitolják a nyugdíjkorhatárt, valamint csökkentik a helyi önkormányzatok juttatásait.
Az olasz államháztartási hiány tavaly a bruttó hazai termék (GDP) 5,3 százaléka volt. A kedden meghozott intézkedésektől a kormány azt várja, hogy a deficit 2,7 százalékra csökken 2012-re.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk
- Inog az olasz nyugdíjrendszer is 10 hónapja
- Rég nem volt ilyen alacsony a munkanélküliségi ráta Olaszországban 10 hónapja
- Sztrájkol a légiforgalmi földi személyzet Olaszországban 12 hónapja
- Létszámstopot hirdetne a bukaresti kormánykoalíció a közszférában 1 éve
- Ezekben a szakmákban érdemes elhelyezkednie annak, aki Olaszországban vállalna munkát 1 éve
- Nem lesz feltétel az olasz egészségügyben a Covid elleni védőoltás 2 éve
- Megözvegyült, kollégái pedig összedobtak neki 100 nap szabadságot, hogy a gyerekeivel lehessen 2 éve
- Kirakatba kitett rezsiszámlákkal tiltakoznak az energia drágulása ellen a római üzletek 2 éve
- Az EU-tagállamok munkanélküliségi rangsora 2 éve
- Elérheti a 16 százalékot az infláció a következő hónapokban 2 éve
- Az olaszok világelsők, ha a munka-magánélet egyensúlyáról van szó 2 éve