Állásrobbanás a British Petroleumnál
A British Petroleum (BP) olajipari tröszt mintegy ezer embert foglalkoztató szolgáltató központot létesít Budapesten, a beruházás a közeljövőben kezdődik meg - jelentette be Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter hétfőn Budapesten, sajtóbeszélgetésen.
Bajnai Gordon gazdasági miniszter elmondta: tavaly október 1. óta hozzávetőleg 30 ezer munkahely szűnt meg Magyarországon, de a legutóbbi adatok szerint 12 ezer új munkahely létrehozását jelentették be. Az utóbbi időben számos világcég, köztük a Vodafone, illetve az IBM is hozott döntést hasonló központ létrehozásáról. Richard Hookway, a BP finomító és marketing üzletágának pénzügyi vezetője elmondta: a budapesti szolgáltató központ nem egyszerű call center lesz, hanem átfogó szolgáltatásokat nyújt majd az ügyfeleknek mind az üzleti, mind a pénzügyi kapcsolatok területén. A pénzügyi vezető arra kitérő választ adott, hogy mekkora összegbe kerül a szolgáltató központ létrehozása.
A globális kőolaj- és földgázkitermelő és -feldolgozó tröszt a budapesti ügyfélszolgáltató központ működésének első négy éve során mintegy ezer dolgozót foglalkoztat majd. A BP az ügyfélszolgálat megindítását 2009 második félévére tervezi, amit intenzív betanítási időszak előz meg - fejtette ki Richard Hookway. A BP üzletágvezetője hangsúlyozta: "Ez a lépés a BP magyarországi jelenlétének számottevő bővítését jelenti, és kulcsfontosságú szerepet játszik cégstratégiánkban, amely átalakítja és egyszerűsíti ügyfélkapcsolati és szolgáltatási eljárásainkat a finomító- és marketing tevékenységünk teljes területén."
A minisztérium háttéranyaga szerint a BP már jelentős pozíciókra tett szert a magyarországi repülőgép-üzemanyagok piacán, elsősorban a Castrol márkajelű, igen keresett kenőanyagok révén. A BP Magyarországon jelenleg mintegy 70 embert alkalmaz. A BP budapesti szolgáltató központját Philip Whelan irányítja majd. Elmondta: "A BP azért választotta Budapestet, mert a szolgáltatóipar terén a magyar fővárosnak Európa-szerte elismert, kiváló referenciái vannak, és jól teljesít a rendelkezésre álló munkaerő is, különösen a nyelvtudás, valamint a műszaki és ügyfélszolgálati ismeretek szempontjából." A szolgáltató központot a részletes gazdaságossági elemzések és szakértői vélemények alapján fokozatosan építik ki és fejlesztik fel a megfelelő kapacitásra.

- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
További cikkek
Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR
A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk
Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek
A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Folytatódik Zalaegerszegen az ipari park kialakítása - akár 500 új munkahely is létrejöhet a térségben 3 hete
- Íme néhány meglepő trend a munkahelyi étkezéssel kapcsolatban 3 hete
- Nem a vezető neme a lényeg - Aurelia Luca, Skanska 3 hete
- Vezetők és HR-esek továbbkattintani nem ér, foglalkozni kell a menopauzával! 3 hete
- Új vállalkozásfejlesztési központot hoztak létre a romák elhelyezkedésének támogatására 4 hete
- Mocskos irodai titkok: Brit dolgozók vallottak munkahelyi higiénés szokásaikról 1 hónapja
- Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére 1 hónapja
- Uniós pénzt csak olyan cégek kaphatnának, amelyek tiszteletben tartják a munkavállalók jogait 1 hónapja
- Minél több a mesterséges intelligencia a munkahelyen, annál rosszabb a dolgozók életminősége 1 hónapja
- Agresszivitás kezelése a munkahelyen és azon kívül 1 hónapja
- Ez a gazdasági terület magyar családok százezreinek ad majd munkát 1 hónapja