Megnyílt a BP szegedi üzleti szolgáltatóközpontja
Megnyílt a BP szegedi üzleti szolgáltatóközpontja, ahol jelenleg csaknem kétszáz munkavállaló dolgozik, a foglalkoztatotti létszámot a tervek szerint 2020-ra ötszázra növelik - írja az MTI.
Richard Hookway, a BP Global Business Services és IT ügyvezető igazgató elmondta, a cég a világ egyik vezető integrált energiavállalataként 72 országban van jelen. Az új szolgáltatóközpont megnyitásával a foglalkoztatottak létszámát tekintve Magyarország a BP számára az öt legfontosabb ország, Szeged pedig a tíz legjelentősebb város közé került.
A szakember hangsúlyozta, a BP számára nagyon fontosak az alkalmazottak, ezért kiváló munkahelyi körülményeket teremtenek, hogy a dolgozók a legjobbat hozzák ki magukból. A cég számára fontos a sokszínűség is: a szegedi irodában dolgozók 5%-a nem magyar, a teljes BP GBS Europe-nál pedig 15% ez az arány. A nők aránya kétharmad, 70 százalék pedig fiatalabb 35 évesnél.
Brian Puffer, a BP GBS alelnöke közölte, a cég választása a jó infrastruktúra, a kiváló az egyetem, a sok itt tanuló tehetséges fiatal miatt esett Szegedre.
Botka László (MSZP) polgármester kifejtette, Szeged legfontosabb erőssége, hogy egyetemi város. Az ország minden részéből érkeznek ide fiatalok, és egy felmérés szerint végzés után kétharmaduk, ha teheti, Szegeden akar boldogulni. Az önkormányzat ehhez igazította gazdaságfejlesztési tervét, amelynek középpontjában a tudásalapú gazdaság áll. A városba települt több mint tucatnyi informatikai cég 2500 új munkahelyet teremtett, az üzleti szolgáltató központokban pedig eddig mintegy nyolcszázan dolgoztak. A BP 2020-ig további ötszáz, zömében fiatal, pályakezdőnek ad munkát.
A cég számára fontos a sokszínűség is, a BP GBS Europe-nál dolgozó emberek 15 százaléka Magyarországon kívülről származik, kétharmada nő, 70 százalék pedig fiatalabb 35 évesnél.
MTI
- 2025.02.28Vezetői Best Practice Fórum - Digitális transzformáció és az AGILE A Fórum célja: A Fórum célja a jó vezetői gyakorlatok és tapasztalatok megosztása, illetve a hazai vezetési kultúra fejlesztése.
Részletek
Jegyek
- 2025.03.11Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Szervező: BME
Részletek
Jegyek
- 2025.03.18Óbudai Egyetem Állásbörze A személyes találkozás az potenciális jelentkezőkkel az állásbörzén az egyik leghatékonyabban módszer, hiszen amíg egy önéletrajz csupán „vázlatos” formában nyújt a jelentkezőről képet, addig a személyes találkozás és beszélgetés által sokkal jobban bizonyíthatnak is a szakmai felkészültséggel kapcsolatban.
Részletek
Jegyek
- 2025.03.27 recruiTECH konferencia A recruiTECH elsősorban HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding specialistáknak és learning & development szakembereknek szól, akik napi szinten küzdenek a toborzási céljaikért a munkaerőpiacon, akik keresik az új megoldásokat, melyek segítségével hatékonyabbá tehetik vállalatuk tevékenységét.
Részletek
Jegyek
Hiába a gazdasági visszaesés, egy vállalat versenyképessége nehezen képzelhető el fejlett informatikai rendszerek nélkül. Merre halad ebben a... Teljes cikk
Első alkalommal mérte fel a hazai PR-ügynökségek nettó listaóradíjait a Magyar Public Relations Szövetség. Az anonim, reprezentatívnak tekinthető... Teljes cikk
Már hatályos az Európai Unió AI Actje, két év múlva a szabályszegőket bírságolják. Ebben az unió a magas kockázatú AI rendszerek esetében... Teljes cikk
- Szijjártó Péter: kutatás-fejlesztési rekordberuházás érkezik Magyarországra 5 napja
- Az Emirates légiutas-kísérőket toboroz Budapesten 6 napja
- Ezek a munkaadók feketén dolgoztatják alkalmazottaikat - itt a lista 6 napja
- Jóbarátok közt 1 hete
- Nem jelentette be a magyarországi munkásait a Paks II. egyik orosz beszállítója, bírságot kapott 1 hete
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz az adóhatóság február második felében 1 hete
- Karriermegszakítás: miért nehéz a visszatérés a munkahelyre? 2 hete
- Együttműködési szerződést írt alá a VOSZ és a Családbarát Magyarország Központ 2 hete
- Bemutatták a debreceni BMW autógyár karrierbuszát 2 hete
- Itt a NAV friss listája - Ezek a munkaadók nem jelentették be dolgozóikat 3 hete
- 50 új munkahelyet teremt a 9 milliárddal megtámogatott csirkefeldolgozó üzem 4 hete