kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 14 éve

Bérfejlesztés és 300 fős elbocsátás 2011-ben a Magyar Telekomnál

A Magyar Telekom munkatársai jövő júliustól 4 százalékos bérfejlesztésben részesülnek, a cég ugyanakkor összesen 300 fő elbocsátását tervezi.

Az érdekképviseletekkel kötött megegyezés szerint a Magyar Telekom munkatársai 2011. júliustól 4 százalékos bérfejlesztésben részesülnek, a társaság ugyanakkor összesen 300 munkavállaló elbocsátását tervezi az anyavállalattól, amely nem tartalmazza többek között a vezetői és a nyugdíjazással megvalósítható munkaviszony megszüntetéseket - közölte a cég pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

A cég tájékoztatása szerint az elbocsátási költségek teljes összege megközelítőleg 3,5 milliárd forintot tesz ki, amelynek döntő hányadát 2010 utolsó negyedévében könyvelik le, kisebb hányada pedig a 2011. évet terheli.

Az érdekképviseletekkel kötött megegyezés szerint a magas keresettel rendelkező, jellemzően vezető munkavállalók - körülbelül 520 fő - esetében a bérfejlesztés átlagos mértéke 2 százalék.

A bérfejlesztéssel összefüggően a 2011-es prémium kis hányada a társaság 2011. évi teljesítményétől függő EBITDA (kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti nyereség) túlteljesítés esetén kerül csak kifizetésre - olvasható a közleményben.

A megállapodás egyéb feltételeit is figyelembe véve 2011-re mintegy 9,5 milliárd forintos megtakarítást tervez a társaság a 2009-es végkielégítéssel kapcsolatos ráfordítások nélküli Teljes Munkaerő Menedzsment (TWM) költségekhez képest, amely a két év alatt összesen 8 százalékos költségcsökkentést jelent.


  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk

Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR

A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk

Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek

A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk