kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 13 éve

Elkerülhetetlen a Volán-sztrájk

Az eddig eredménytelen bértárgyalások miatt elkerülhetetlennek látszik a munkabeszüntetés megtartása március első felében a dél-dunántúli régió három Volán társaságánál - közölte az Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (AKSZSZ) szerdán az MTI-vel.

Az egynapos sztrájk időpontjáról az AKSZSZ elnöksége február 11-én dönt. Az AKSZSZ munkahelyi tagszervezetei a sztrájk előtti kötelező hét napos egyeztetés keretében kívánják folytatni a tárgyalásokat a munkáltatókkal a Baranya, Somogy és Tolna megyében működő Pannon, Kapos és Gemenc Volán társaságnál.

Ezzel egyidejűleg kívánnak megegyezni a sztrájk ideje alatti elégséges szolgáltatás mértékéről. A szakszervezeti szövetség javaslata szerint a sztrájk napján 5 és 8 óra között, 13 és 18 óra között, valamint 21 órától üzemzárásig közlekednének az úgynevezett hivatásforgalmat, azaz a munkába, iskolába közlekedő utasokat szállító autóbuszok.

Hangsúlyozzák, hogy a sztrájkkal nem az utazóközönség irányába kívánnak demonstratív lépést tenni, hanem a munkáltató és a tulajdonos felé jelezni, hogy a "megalázó" átlagban havi nettó 1.300 forintos bérfejlesztést nem tudják elfogadni az érdekképviseletek.

Ahhoz, hogy az OÉT bérajánlásának felső mértékét, azaz 6 százalékos bérfejlesztést elérjék, megítélésük szerint - a munkáltatók kitartó, 2,5-2,7 százalékos ajánlata miatt - elkerülhetetlennek látszik a sztrájk - áll a közleményben.

Az AKSZSZ jelezte azt is, megteszi a szükséges jogi lépéseket annak érdekében, hogy a "DÁM" Szakszervezet a törvény által biztosított jogait gyakorolhassa a Gemenc Volánnál. A munkáltató ugyanis csak a vállalatnál működő másik képviselettel hajlandó bérmegállapodást kötni, és bár a "DÁM" Szakszervezetet is meghívja a tárgyalásokra, de a bérmegállapodás megkötéséből kizárja.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk

Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR

A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk

Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek

A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk