kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Épített örökség szakirányon is lehet tanulni a pécsi egyetemen

A hazai felsőoktatásban elsőként a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) lehet épített örökség szakirányt választani az intézményben idén ősszel induló kulturális örökség tanulmányok mesterszak keretében.

A kulturális örökség tanulmányok mesterképzést, az ahhoz kapcsolódó épített örökség, írott kulturális örökség, továbbá kulturális diplomácia és örökségmenedzsment szakirányt az egyetem felnőttképzési kara hirdette meg a műszaki és informatikai, valamint a természet- és a bölcsészettudományi karral való együttműködésének eredményeként - írta a PTE az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Az állami ösztöndíjas férőhelyeket is biztosító képzésre február 15-ig lehet jelentkezni. Az egyetem azokat az alapszakon vagy mesterszakon végzett érdeklődőket várja, akik ebben a félévben fejezik be felsőoktatási tanulmányaikat, vagy állami-önkormányzati, üzleti, nonprofit szervezeteknél a kulturális örökség kezelésével, menedzselésével kapcsolatos meglévő ismereteiket kívánják bővíteni.

A képzési program kidolgozásában és megvalósításában a PTE négy olyan kara működik együtt, melyeken komoly hagyományai vannak a kulturális örökséggel foglalkozó tanulmányoknak: e program a korábbi előzményekre építve, az eltérő megközelítések integrálásával fog új tudáselemeket generálni - hangsúlyozta az egyetem.

Hozzátették, a mesterképzés védnöke Pierre Vasarely, a PTE díszdoktora, aki a pécsi születésű Victor Vasarely, az optikai festészet világhírű képviselőjének unokájaként sokat tesz azért, hogy a baranyai megyeszékhely kulturális, tudományos elismertsége növekedjen Vasarely szellemi örökségén keresztül.

A kulturális örökség tanulmányok mesterszak tervezett indításával kapcsolatban 2012 végén tartott sajtótájékoztatón Bachmann Bálint, a PTE műszaki karának dékánja azt mondta: Európa épített öröksége amellett, hogy kulturális, művészettörténeti, vagy építészeti szempontból jelentős, nagyon komoly gazdasági potenciált is rejt, amelyet a jövőben érdemes minél jobban kihasználni.

Úgy vélte, ezt segíthetik a kulturális örökség tanulmányokat folytató, a közszolgálatban, az építésrendészetben, vagy az örökségvédelem más műszaki, irányítási, beruházási területein elhelyezkedő diplomás szakemberek.

Bachman Zoltán Kossuth-díjas építész, a PTE tanára ehhez hozzátette, hogy örökségvédelmi szakemberekre Pécsnek is szüksége van, már csak azért is, mert az ókeresztény emlékhelyeivel az UNESCO világörökségi listáján szereplő városban olyan sok jelentős műemlék van, hogy azokat hosszú távon csak akkor tudja fenntartani, ha világhírűvé teszi e képzett fiatalok közreműködésével.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen

A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk

Bódis László: a doktori képzés kulcsfontosságú az innovációban

Magyarország akkor képes egyre jobban teljesíteni az innováció területén, ha kiemelt figyelmet kell fordít a doktori képzésben résztvevő... Teljes cikk

Tízből hat fiatal döntött a szakképzés mellett

A legtöbben idén is a technikumokat választották az általános iskola nyolcadik osztályának elvégzését követően, tízből hat fiatal döntött a... Teljes cikk