kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Eredménytelenül zárult a vasúti bérvita

Nem született megállapodás a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-társaságok között a sztrájkkövetelésekről, a még elégséges szolgáltatásról nem tárgyaltak a keddi megbeszélésen. Az egyeztetést csütörtökön folytatják.

images

images

Az egyeztetésen Bárány Balázs, a VDSZSZ alelnöke tarthatatlannak nevezte, hogy hosszú idő óta nem sikerül megállapodni a sztrájkkövetelésekről. Az alelnök úgy fogalmazott: rákényszerítik a sztrájkokkal a munkáltatót, a tulajdonost a megállapodásra. A szakszervezet szerint már nincs bejelentési kötelezettségük a sztrájk időpontjának közlésére, mivel lejárt a sztrájk előtti egyeztetésre szóló határidő, ezért egy-egy csomóponton bármikor, akár óránkénti munkabeszüntetéssel megakaszthatják a vasúti közlekedést.

A szakszervezet a vasút piaci pozíciójának romlásáért a MÁV menedzsmentjét és a közlekedésért felelős tárcát hibáztatta. Kifogásolták, hogy a minisztérium nem tesz semmit a vasúti közlekedés fejlesztéséért, a piaci versenyben emiatt lemarad a vasút a közúttal szemben.

A MÁV-tárgyaló delegációban a MÁV-Start képviselője szakszervezeti felvetésre közölte, hogy a megállapodás előtt rendezni kellene a 2008. évi elmaradt bérfejlesztést, illetve a munkaidőkeretet a társaságnál. A többletkövetelés teljesítéséhez szükséges anyagi fedezet nincs benne a vállalat üzleti tervében.

Zsoldos Marianna, a MÁV Zrt. humánerőforrás igazgatója, a vasúttársaságok tárgyaló delegációjának vezetője elmondta: nincs realitása a szakszervezeti követeléseknek, nincs rá anyagi fedezet.

A VDSZSZ eredeti követelése 10 százalékos többlet béremelés a kiszervezett MÁV-társaságok munkavállalóinak a megajánlott 6,9 százalék felett, a MÁV Cargo privatizációs bevételéből 250 ezer forint kifizetése valamennyi vasutas számára. Ez egészült ki később azzal a követeléssel, hogy a korábban bezárásra szánt 38 vasúti szárnyvonalon maradjon meg a személyszállítás valamint azzal, hogy a munkáltató 1,1 százalékos béremeléssel kompenzálja a vártnál magasabb inflációt.

A keddi egyeztetésen a MÁV delegációja kifogásolta a VDSZSZ tárgyalási stílusát, miután a szakszervezeti delegáció vezetője többször is hazugnak nevezte őket, illetve emelt hangon tárgyalt.

A munkabeszüntetés hétfő hajnalban azt követően kezdődött újra, hogy nem született megállapodás a VDSZSZ és a MÁV-társaságok között a vasárnap esti egyeztetésen a szakszervezeti követelésekről és a még elégséges szolgáltatásról. A VDSZSZ munkabeszüntetése fél napig tartott.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk

Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR

A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk

Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek

A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk