EU-s kampány a fiatalok munkanélkülisége ellen
"Youth on the Move - Mozgásban az ifjúság" című kampányt hirdetett az Európai Unió, melynek célja, hogy segítse az európai fiatalok körében tapasztalt munkanélküliség elleni küzdelmet - derül ki a lapunkhoz eljuttatott sajtóközleményből.
A kezdeményezés az új "Európa 2020" stratégia részeként 28 kulcsfontosságú intézkedést javasol, amelyek célja, hogy az oktatás és a képzés a fiatalok valódi igényeihez igazodjon, illetve minél több fiatal éljen az EU nyújtotta tanulási és képzési támogatásokkal.
A "Youth on the Move" keretében 2020-ra bővíteni kell az európai fiatalok számára elérhető olyan mobilitási lehetőségeket, amelyek a tanulást célozzák meg, valamint a kampány során széles körű tájékoztatást kell nyújtani a már meglévő európai uniós mobilitási programokról, mint pl. a Comenius, a Fiatalok Lendületben, az Erasmus, a Leonardo da Vinci, a Grundtvig, az Erasmus Mundus és a Marie Curie.
A közlemény szerint a kezdeményezést elindító esemény első helyszíne Budapest, míg a második "Youth on the Move" rendezvényre egy héttel később Franciaországban, Bordeaux-ban kerül sor. Az eseményt magas szintű európai uniós képviselők nyitják meg, amelyen részt vesz a magyarországi "Youth on the Move" kezdeményezés hivatalos nagykövete is, az Európa-szerte ismert színész és énekesnő, Gryllus Dorka.
A budapesti Millenáris Park Teátrumában közel száz szervezet és intézmény mutatja be a mobilitás programját. A rendezvény mindkét napján lesznek színházi előadások, koncertek, és október 8-án, pénteken Gryllus Dorka is fellép.
A "Youth on the Move" kampányt hivatalosan az Európai Bizottság nemrég nyitotta meg. Európában és ezen belül Magyarországon is égető probléma, hogy emelkedik a munkanélküli fiatalok száma. (Ez a szám Magyarországon a pénzügyi válság kezdete óta 98.100-ról 152.300-ra nőtt, a munkanélküliség pedig a magyar fiatalok körében jelenleg közel 27,6 százalékos.)
A kampány éppen ezért a külföldi tanulásra és munkára fókuszál, hogy ezáltal javuljon a fiatalok foglalkoztatási esélye, illetve hogy felhívja a fiatalok figyelmét az európai uniós mobilitási programokra.
Mivel a gazdasági és pénzügyi válság hatására a magyar fiatalok nehezen jutnak be munkaerőpiacra, fontos, hogy a "Youth on the Move"-hoz hasonló kezdeményezések, "emeljék az oktatás és képzés színvonalát Európában, és ezáltal a fiatalok felkészültek legyenek a mai munkaerőpiac elvárásaira." - nyilatkozta Androulla Vassiliou, az Európai Unió oktatásügyért, kultúráért, többnyelvűségért és ifjúságpolitikáért felelős biztosa.
Andor László, az Európai Unió szociális és foglalkozáspolitikai biztosa hozzátette: "a kapmány új lendületet ad ahhoz, hogy EU-s és helyi szinten egyaránt javuljon a fiatalok támogatása, illetve hogy a munkát és megélhetést találhassanak, és megvalósíthassák terveiket." Jelenleg a magyar fiatalok mobilitása az egyik legalacsonyabb az Európai Unión belül. A 2009-2010-es tanévben a magyar diákoknak csupán 4 százaléka vett részt mobilitási programban - írja a sajtóközlemény.
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztés és pénzkezeléssel összefüggő foglalkozástól eltiltást kiszabására tett indítványt. Teljes cikk
A programban résztvevők néhány hónap alatt részszakmát és szakmát szerezhetnek vagy szakképesítést kaphatnak. Teljes cikk
- A munkanélküliségi ráta alakulása Magyarországon (2021. március-2024. március) 2 hete
- Megérkeztek a KSH adatai: emelkedett a munkanélküliségi ráta 3 hete
- Jobban aggódnak a munkájukért a magyar dolgozók, mint tavaly év végén 3 hete
- A tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő inkubátor program indul 3 hete
- Nagy Márton: a munkanélküliség emelkedése átmeneti 1 hónapja
- A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban 1 hónapja
- Szinte nincs munkanélküli ebben az európai fővárosban 1 hónapja
- Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére 1 hónapja
- Így alakult a munkanélküliség az EU-ban és az euróövezetben 1 hónapja
- Nyilvántartott álláskeresők száma Magyarországon - valóban rekord alacsony a legfrissebb adat? 1 hónapja
- A munkanélküliségi ráta alakulása Magyarországon - grafikon 2 hónapja