kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 1 éve

Felmérés: a magyar fiatalok 79 százaléka fél, hogy nem keres majd eleget céljai megvalósításához

A 25-30 évesek 35 százaléka baj esetére, váratlan helyzetekre tesz félre pénzt.

Felmérés: a magyar fiatalok 79 százaléka fél, hogy nem keres majd eleget céljai megvalósításához-

A 16 és 30 év közötti korosztály 79 százaléka tart attól, hogy nem fogja tudni megvalósítani az álmait pénzügyi szempontból - derült ki az OTP Bank kutatásából, amelyet a junior célcsoport szokásairól, attitűdjéről készítettek. Az összefoglaló szerint a magyarországi 16-30 évesek döntő többsége úgy véli, hogy sokkal nehezebb a helyzete, mint korábban a szüleiké volt. A fiatalok nem is attól tartanak legjobban, hogy nem lesz munkájuk, hanem attól, hogy nem fognak a céljaikhoz mérten elég pénzt keresni.

A legtöbben 30 éves koruk körül látják realitását egy önálló lakásnak, illetve annak, hogy felkészültek legyenek a gyerekvállalásra anyagi szempontból. A kutatás szerint a fiatalok attitűdjében nagyon erősen jelen van a megtakarítás szükségességének gondolata, tízből nyolc válaszadó szerint minél hamarabb el kell kezdeni a megtakarítást. A fiatalok több mint fele ténylegesen meg is takarít, jellemzően konkrét célokra. A 16-17 évesek 53 százaléka autóra, a 18-24 évesek több mint harmada lakásra vagy autóra gyűjt.

A kor előrehaladtával a prioritások kissé változnak, a 25-30 évesek 35 százaléka már baj esetére, váratlan helyzetekre tesz félre. Ebből a korosztályból minden harmadik fiatal lakásra gyűjt, amit a lakásfelújítás és az autó követ - áll az OTP Bank közleményében. A kutatás 600 fős mintán, tavaly november-decemberben készült, online kérdőíves formában.

A minta reprezentatív Magyarország 16-30 év közötti lakosságára nem, korcsoport, lakóhely régiója, településtípusa és a válaszadók iskolai végzettsége szerint.

 

MTI

fotó: unsplash

  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kizárólag megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató üzem nyílt Dabason

A telephelyen jelenleg 55-en dolgoznak és további 5-10 főt terveznek felvenni a következő hetekben. Teljes cikk

Fontos tudnivaló a nyugdíjbiztosítással kapcsolatban: nem jár automatikusan az adójóváírás!

Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez... Teljes cikk

Nagy Márton: a mesterséges intelligencia lehet a gazdaság egyik fő hajtóereje

A nemzetgazdasági miniszter elmondta, a mesterséges intelligencia megkerülhetetlen. Teljes cikk