kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

Fogyóban a munkahelymegtartási támogatás

Néhány napon belül elfogyhat az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány 6 milliárd forintja, amelyből munkahelyek megtartására, részmunkaidős foglalkoztatásra pályázhatnak a cégek. Főként kis- és középvállalkozások adták be igényüket. A pályázó cégek tevékenységi köréből kitűnik, bajban az autóipar és az építőipar. Aki lemarad, a munkaügyi központoknál is pályázhat 10 milliárdos keretösszegre - írja a Népszabadság.

Aki a következő napokban pályázik munkahely megtartására, részmunkaidős foglalkoztatásra, oktatásra az Országos Foglalkoztatási Közalapítványnál (OFA), annak talán még jut pénz a célra elkülönített hatmilliárd forintból. Az eddig beérkezett 255 pályázatban a cégek 6,03 milliárd forintot igényeltek. Székely Gabriella, az OFA ügyvezetője azonban azt mondta, a teljes keret 115 százalékára fogadnak jelentkezéseket, ugyanis a már beérkezett pályázatok között vannak olyanok, amelyeket formai vagy tartalmi okok miatt el kell utasítaniuk. Elvileg november végéig nyitott a lehetőség, de már most látszik, hogy napok kérdése, és a keret lenullázódik.

Bajban az autóipari, építőipari cégek

Az összegre főleg kis- és középvállalkozások pályáztak, amelyek 90 százaléka munkahelyeket szeretne megőrizni a támogatásból, azaz a bér és a járulék átvállalását kéri az OFA-tól. A jelentkezésekből egyértelműen látszik, hogy a válságnak legkitettebb ágazatok az autó- és az építőipar, ugyanis ilyen tevékenységű vállalkozások adják a pályázók zömét.

Támogatást 3-12 hónapra lehet igényelni. Az ügyvezető szerint nem túl optimisták a cégek a jövőt illetően, ugyanis 118 pályázó egy évre kéri a segítséget, és csak elvétve vannak olyanok, amelyek azt remélik, ennél rövidebb idő alatt is megoldódik a helyzetük - írja a Népszabadság. Az OFA pályázaton kívül a munkaügyi központoknál is lehet igényelni pénzt, itt az elbírálás bonyolultabb, viszont 10 milliárd forintos keretre lehet pályázni.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
MFB: már lehet pályázni a kamatmentes, uniós forrású beruházási hitelre

A vállalkozások keddtől igényelhetik az uniós forrású kamatmentes beruházási hitelt, legfeljebb 100 millió forint értékhatárig - tájékoztatta a... Teljes cikk

Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is

Magyarország versenyképességét erősítik a Neumann János Program 340 milliárd forint keretösszegű pályázatai - hangsúlyozta Hankó Balázs, a... Teljes cikk

Már lehet pályázni a Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerésre

A Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerést azok az idehaza működő cégek érdemelhetik ki, amelyek a gyakorlatban is hozzájárulnak a befogadó... Teljes cikk