Folytatódik a párizsi repülőtereken a légiirányítók sztrájkja
A légiirányítók harmadik napja tartó részleges sztrájkja miatt továbbra is jelentősek voltak szerdán a fennakadások a párizsi repülőtereken: az Orlyn a járatok felét törlik, az induló gépek 3-5 órás késéssel közlekednek. A Roissy-Charles de Gaulle repülőteret kevésbé érinti a sztrájk, de az utasok ott is számíthatnak késésekre.
A legnagyobb francia szakszervezeti szövetség, a CGT felhívására a három párizsi repülőtéren dolgozó 830 légiirányító közül 48-an léptek hétfőn sztrájkba, a légiirányítás 2015 és 2017 közöttre tervezett átszervezése ellen tiltakoznak.
A vezetőséggel folytatott tárgyalások kudarcba fulladását követően a CGT szerdán bejelentette: a február 11. és 15. közöttre meghirdetett sztrájkjuk után február 18. és 22. között, azaz a jövő hétre újabb tiltakozó megmozdulást hirdetnek. Vagyis hétvégén várhatóan átmenetileg helyreáll a légi közlekedés rendje Franciaországban. A fennakadások viszont addig 150 ezer utast érinthetnek.
A sztrájk elsősorban a szakszervezetek közti erőjátékról szól, nincsen semmilyen szociális vagy bérkövetelés, hiszen az átszervezés nem jár majd elbocsátásokkal. A tervek szerint a francia főváros légterének három irányítási központját és valamennyi légiirányítót egy helyre költöztetnék. A szakszervezetek lényegében egyetértenek a döntéssel, de a CGT tiltakozik az átszervezés első szakasza ellen, amelynek értelmében 2011-ben az Orly kilencven légiirányítója közül harmincnak átmenetileg a Roissyn kellene dolgoznia.
A CGT véleménye szerint az elképzelés felesleges energia- és időpazarlás, a légiirányítás központja szerint viszont a Roissy repülőtér megnőtt forgalma miatt elengedhetetlen az átmeneti szakasz a központosítás előtt.
A Wizzair légitársaságnak a Beauvais repülőtérre közlekedő párizsi járatait nem érinti a sztrájk.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk
- Felhagytak a sztrájkkal a román postások, miután megegyeztek a munkáltatóval 2 hónapja
- Napok óta sztrájkolnak a román postások 2 hónapja
- Megállapodás született az operaházi sztrájk felfüggesztéséről 2 hónapja
- Figyelmeztető sztrájkot tartottak az Autoliv Kft. dolgozói 2 hónapja
- A sztrájk folytatódik: az Opera dolgozói béremelésig tüntetnek 2 hónapja
- Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él 2 hónapja
- Elmaradhat az előadás - sztrájkba lépnek az Operaház dolgozói 2 hónapja
- Nemcsak munkabeszüntetéssel, hanem "túlbuzgósággal" is sztrájkolnak 2 hónapja
- Figyelmeztető sztrájkot tartottak a kecskeméti Mercedes-gyárban 2 hónapja
- Budapesti járatokat is érintett a légiutas-kísérők sztrájkja 2 hónapja
- A pécsi buszos sztrájkot szervező szakszervezet visszaállítja eredeti bérkövetelését 2 hónapja