Franciaországban a munkahelyeken is kötelező a maszk szeptembertől
Párizsban is kötelezővé fogja tenni a maszkviselést a köztereken a francia kormány a koronavírus terjedésének erősödése miatt - közölte a miniszterelnök. A maszkviselés szeptember 1-től kötelező minden munkahelyen és oktatási intézményben is 11 éves kor felett. A szabályszegőkre 135 eurós büntetést szabhat ki a rendőrség.
Párizs egyes kerületeiben már augusztus közepe óta kötelező az utcán is maszkot hordani, a dél-franciaországi Marseille-ben pedig szerdától már minden közterületen kötelező a maszkviselés, s a bárok, éttermek, kávéházak és élelmiszerboltok este 11 óra és reggel 6 óra között zárva tartanak. Az intézkedések szeptember 30-ig vannak érvényben.
A kormány a déli Bouches-du-Rhone megyét augusztus közepén vörös zónának nyilvánította, ami a prefektusnak korlátozó intézkedések bevezetését teszi lehetővé. Itt ugyanis 100 ezer lakosra 177 fertőzött jut, miközben az országos arány 33. A riasztási küszöb 50, a prefektúrák ezen arány elérésekor rendelhetnek el korlátozó intézkedéseket.
A miniszterelnök jelezte, hogy a 100 francia megyéből 21 kapott vörös színű jelzést, ezekben mindenhol várható a maszkviselés kötelezővé tétele.
A maszkviselés szeptember 1-től egyébként kötelező minden munkahelyen és oktatási intézményben is 11 éves kor felett. A szabályszegőkre 135 eurós büntetést szabhat ki a rendőrség.
A miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy a fertőzés jelenleg a 20 és 40 év közötti korosztályban intenzív, egy hónap alatt ennél a generációnál megnégyszereződött a fertőzöttek száma, de az esetek többségében könnyebb lefolyású a betegség, mint a járvány kezdetén.
Míg kedden 3304 koronavírusteszt bizonyult pozitívnak, szerdára 60 százalékkal, 5429-re emelkedett ez a szám. A múlt héten már többször is megközelítette az 5 ezret a napi új esetszám, de szerdán emelkedett először 5 ezer fölé. A kórházi ellátásra szorulók száma azonban eddig nem növekedett jelentősen.
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk
Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk
A brit cégvezetők 7,7%-a 70 év feletti - derül ki egy kutatásból. Teljes cikk
- Lezárul a Jogszerű foglalkoztatás fejlesztése című projekt 7 hónapja
- Módosul a munkavédelmi törvény is 8 hónapja
- Szemléletváltás a munkavédelemben: így legyen közös felelősség 11 hónapja
- Egyre több vállalat vadászik új munkatársakra a közösségi oldalakon 12 hónapja
- Franciaország: A cannes-i filmfesztivál alatt is folytatódnak a nyugdíjreform elleni tüntetések 13 hónapja
- Felmérés: alapelvárás lett a rugalmas munkaidő, sokakat frusztrál a munkahelyi technika minősége 1 éve
- Sisak nélkül, ittasan termelték ki a fát, munkatársuk belehalt 1 éve
- Az utolsó francia olajfinomítóban is felfüggesztették a nyugdíjreform miatti sztrájkot 1 éve
- Újabb tömegdemonstrációk Franciaországban a nyugdíjkorhatár emelése ellen 1 éve
- Nincs egyezség a nyugdíjreformról a kormány és a szakszervezetek között Franciaországban 1 éve
- Újrakezdik a gördülő sztrájkot a párizsi hulladékszállítók 1 éve