Gyakori buktatók álláskereséskor
Októberben és novemberben rendezik a nagy őszi állásbörzéket. A főiskolák, egyetemek egy része úgynevezett "felkészítő napokon" tréningezi a végzősöket a későbbi állásinterjús szereplésre. Mire kell ügyelni az önéletrajzban és az interjún? A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen jártunk, ahol a Randstad személyzeti tanácsadó előadását hallgathatta meg az egyetemista publikum.
Közel egy órán át faggathatnak idegen nyelven
A hitelesség kulcskérdés. Az utóbbi időben ugyanis egyre gyakrabban ferdítenek a pályázók, úgy okoskodva: "egy kis önéletrajz-kozmetikázás még nem jelenthet gondot. Így legalább könnyebben bejuthatok az állásinterjúra, ott majd úgy is bizonyíthatom a rátermettségemet." A tapasztalatok szerint a pályakezdők leggyakrabban a nyelvtudás tekintetében füllentenek: így lesz az alapfokot épp csak meghaladó nyelvtudásból például tárgyalóképes, ami erős középfokú szintet jelent. Ettől azonban tartózkodni kell, hiszen a legkézenfekvőbb füllentés lepleződik le a leghamarabban. A multinacionális vállalatoknál nyelvtudás letesztelése az interjúk elmaradhatatlan része. Így az átlagosan 45-60 perces állásinterjú egy része idegen nyelven zajlik, éppúgy, mint a napi munkavégzés zöme a cégnél.
Kevésbé gyakori, de szintén létező hibaforrás, ha a B-kategóriás jogosítvánnyal rendelkező, de a gépkocsi-vezetői gyakorlatból jó ideje kiesett pályázó nem tesz említést tudása megkopásáról, felfrissítésre szorulásáról. Ezt a hibaforrást a későbbi kellemetlenségek elkerülése végett szintén célszerű kizárni.
Amit kérdezni érdemes
Az állásinterjús szereplés sikerének kulcsa a pontosság és a felkészülés. Épp ezért célszerű legalább 5 perccel korábban odaérkezni a helyszínre. Az állásinterjúig hátralévő percekben amellett, hogy kifújjuk magunkat, belekóstolhatunk majdani munkahelyünk atmoszférájába is. A felkészülésnél azt sem árt átnézni, milyen kérdéseket vesznek tőlünk jó néven. Érdemes a csapat összetételéről, a szakmai fejlődési lehetőségekről és a cég, a szervezet felépítéséről is érdeklődni. A javadalmazás, a juttatási csomagok is ebbe a kategóriába tartoznak. Ám ebben a helyzetben ügyelni kell, ne tűnjön a jelölt túlzottan rámenősnek, követelőzőnek. Nem árt tudni: béren kívüli juttatásként évente mintegy 400 ezer forint kapható, míg a vidékről bejárók az utazási költségek 80-85 százalékát kaphatják költségtérítésként.
Ízelítőt adtak a stresszinterjúból is
A stresszesebb, gyakran rázós helyzetek kezelését magában foglaló munkakörökre pályázók egyébként elvétve stresszinterjúra is számíthatnak. Az interjúztató ilyenkor frusztrált, paprikavörös, ideges ügyfél bőréve bújva tombolhat vagy követelheti ügye mihamarabbi, határidős rendezését. A pályázó feladata ebben a helyzetben a nyugodtnak, készségesnek és együttműködőnek maradni. A stresszinterjú átvészelésének legjobb módja, ha a jelölt nem veszi magára a sértéseket és tudja, csak egy feladatot teljesít most. Elképzelhető még az állásinterjún az értékelő központ (AC) is. A pályázónak ilyenkor rendszerint többedmagával kell gyakorlatiasságot, a kreativitást és a problémamegoldó készséget éles helyzetben letesztelő feladatokat megoldaniuk.
Ami a HR-est zavarja állásinterjún:
Takács Gabriella
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség két férfi ellen, akik munkaszerződés és munkavédelmi oktatás nélkül foglalkoztattak egy 15 éves... Teljes cikk
A Tatabányai Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot azzal a férfival szemben, aki tréfából meggyújtotta... Teljes cikk
A háztartásban és a gyereknevelésben végzett munkát, melyet gyakran "láthatatlan munkaként" is emlegetnek, ritkán lehet pénzbeli fizetésre váltani.... Teljes cikk
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 2 hete
- Önéletrajz minta - Scrum Master 3 hete
- Állásbörzét és karriernapot rendeznek a Debreceni Egyetemen 4 hete
- Új vállalkozásfejlesztési központot hoztak létre a romák elhelyezkedésének támogatására 4 hete
- Felmérés: Emiatt félnek az állásinterjúktól a dolgozók leginkább 1 hónapja
- Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát 1 hónapja
- Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén 1 hónapja
- Új rektor a Budapesti Gazdasági Egyetem élén 2 hónapja
- Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power 2 hónapja
- Tanárképző kar alakul a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen 2 hónapja
- Ösztöndíjprogramot hirdet egyetemista lányoknak a Yettel az Óbudai Egyetemmel 2 hónapja