kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 13 éve

Hoffmann: Nincsenek a törvényben titkos mellékletek

Nem bocsátanak el tömegesen pedagógusokat, és nem lesznek tömeges iskolabezárások sem - válaszolta kérdésre az oktatási államtitkár csütörtökön Budapesten, a Megújul a magyar tanügy címmel rendezett sajtótájékoztatón; az azzal egyidejűleg zajló hallgatói demonstráció kapcsán Hoffmann Rózsa azt mondta: "nem felel meg a valóságnak, hogy nem tárgyaltak" velük.

Az államtitkár az fn.hir24.hu értesüléseit cáfolva kijelentette: a honlap által közzétett adatok, amelyek állítólag az új nemzeti köznevelési törvény "titkos" mellékletében szerepelnek, "olyannyira titkosak, hogy ő maga sem tud róla". A 633 iskola állítólagos bezárása és nyolcezer tanár elbocsátása helyett pedig száz milliárdos forrásbevonással számol a kormányzat a közoktatás terén, sőt a pedagóguslétszám bizonyos mértékű bővítésére is szükség lesz - tette hozzá.

Hoffmann Rózsa megjegyezte: a kormányhivatalok dolga lesz, hogy az iskolai létszámokról tárgyaljanak az egyes intézmények esetében. "Ad kivételes lehetőséget a törvénytervezet arra, hogy ha az adott iskolában alacsonyabb a létszám az előirányzottnál, megmaradhassanak az osztályok, tehát a normaszámoktól el lehet térni" - hangsúlyozta.

Kitért arra is, "nincs kitűzött cél, hogy hány tanárt kell esetlegesen elbocsátani", kalkulációk ugyanakkor vannak, hogy mi várható a későbbiekben a gyermeklétszámok csökkenése következtében.

A sajtótájékoztatóval egyidejűleg zajló hallgatói demonstráció kapcsán azt mondta: "nem felel meg a valóságnak, hogy nem tárgyaltak" velük. Mint mondta, a bevezetendő felsőoktatási törvény minden változása a mostani hallgatók után következő generációkra vonatkozik, ezért értetlenségének adott hangot a mostani tüntetést illetően.

Az államtitkár kiemelte: ha valakinek a taníttatásába "sok-sok millió forintot" befektetnek, joggal várhatja el a társadalom, hogy munkájukkal adjanak vissza valamit az őket támogató közösségnek. "Nincs szó röghöz kötésről", a külföldi munkából származó magasabb fizetéseikből pedig vissza tudják majd fizetni a taníttatásaik költségeit azok, akik a külföldi munkavállalás mellett döntenek - hangsúlyozta.

Hoffmann Rózsa rámutatott: nem cél, hogy 16 éves korukban "kitegyék" a diákokat az oktatási rendszerből, de akik tanulás helyett dolgozni akarnak, legyen meg erre a lehetőségük. Az egész napos iskola lehetőségével kapcsolatban megállapította: ha azt nem vezetnék be, megoldatlan lenne egyebek mellett a művészeti tantárgyak, vagy a mindennapi testnevelési órák megtartása. "A családoktól nem vesszük el a gyermekeket, hanem biztosítjuk, hogy gyermekeik délután 4-5 óráig bent maradhatnak az iskolákban" - fogalmazott.

Utalt arra, hogy a köznevelési törvénytervezeten a parlamenti szakaszban lehet még "csiszolni", az egyeztetési folyamat pedig már egy éve megkezdődött a társadalmi partnerekkel. Több mint ötezer oldalnyi véleményt kapott az államtitkárság, ezek egy részét - többek között a szakszervezetek mintegy húsz javaslatát - beépítették a koncepcióba - tette hozzá. Szólt arról is, a pedagógusbérek "karbantartásának" garanciája az, hogy azokat a mindenkori minimálbérhez kötik. A kormány annak tudatában mondott igent a koncepció ezen részére is, hogy tudta, elő kell teremteni a száz milliárdos nagyságrendű összeget erre a célra - fűzte hozzá.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen

A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk

Bódis László: a doktori képzés kulcsfontosságú az innovációban

Magyarország akkor képes egyre jobban teljesíteni az innováció területén, ha kiemelt figyelmet kell fordít a doktori képzésben résztvevő... Teljes cikk

Tízből hat fiatal döntött a szakképzés mellett

A legtöbben idén is a technikumokat választották az általános iskola nyolcadik osztályának elvégzését követően, tízből hat fiatal döntött a... Teljes cikk