kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 4 éve

Húsz százalékkal megemelik az ápolók és szakdolgozók fizetését

Rétvári Bence azt mondta, 68,6 százalékkal csökkent az elmúlt évtizedben a külföldi munkavállaláshoz engedélyt kérő orvosok száma.

images

Novemberben húsz százalékkal emeli a kormány az ápolók és az egészségügyi szakdolgozók fizetését, azon az 500 ezer forinton kívül, amit még a nyáron biztosított az egészségügyi dolgozók számára - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára kedden Maglódon. Rétvári Bence a több mint háromszázmillió forintos beruházással létrehozott maglódi egészségügyi központ ünnepélyes átadóján arról beszélt, nagy segítség a településeknek, hogy az állam az egészségügyi fejlesztéseikhez támogatást nyújt, mert az önrész kigazdálkodása is sokszor nehézséget okoz. Hozzátette: fontos, hogy legyen, aki ezekben az egészségházakban dolgozik, ezért meghatározó, hogy Magyarországon 68,6 százalékkal csökkent az elmúlt évtizedben a külföldi munkavállaláshoz engedélyt kérő orvosok száma és megfeleződött az ilyet kérő ápolóké is.

Az orvosi egyetemeken 30-50 százalékkal többen végeznek, mint egy évtizede, ezért a működési engedéllyel rendelkező orvosok száma 34 ezerről 39 ezerre emelkedett - fűzte hozzá. Az államtitkár elmondta, hogy ebben az évtizedben 915 milliárd forinttal, 76 százalékkal növelte a kormányzat az egészségügyi ráfordításokat, amelyek egy részét a maglódihoz hasonló fejlesztésekre, kórházakra, rendelőkre, mentőállomásokra fordították.

Rétvári Bence beszélt arról is, hogy ez az új intézmény már egy 21. századi szemléletű egészségügyi rendszer része, amely a megelőzésnek, az egészségmegőrzésnek is teret ad. Az új szemlélettel az egészségben eltöltött és a várható életévek számát is sikerült egy évtized alatt csaknem kettővel megnövelni - tette hozzá. Szűcs Lajos, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a maglódi egészségügyi központ abból a kormány által biztosított 80 milliárd forintos keretből kapott támogatást, amely Pest megye felzárkózását hivatott elősegíteni.

MTI
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Akkumulátorgyárak: "a munkakörülmények miatt kódolva van az újabb tragédia"

Az újabb halálos balesetek megelőzése érdekében azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését Magyarországon, és felül kell... Teljes cikk

Ezért sérül a siket és nagyothalló emberek esélyegyenlősége a munka világában

Május 5. az esélyegyenlőség napja, mely ráirányítja a figyelmet a társadalmi egyenlőtlenségekre is. A Siketek és Nagyothallók Országos... Teljes cikk

Czomba Sándor: tovább csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma tavaly áprilishoz képest

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai alapján még egyszer sem volt olyan alacsony a regisztrált álláskeresők száma áprilisban, mint... Teljes cikk