kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Húszéves járulékcsúcs-nyugdíjba igyekszik a magyar

A társadalmi elöregedés elengedhetetlenné teszi a nyugdíjrendszer reformját, amelynek szükségességét igazolja az is, hogy rekord magasságba jutott a nyugdíjjárulék mértéke - állapította meg több felszólaló is Siófokon, a X. Jubileumi Pénztár-konferencián.

Antal László közgazdász előadásában arra figyelmeztetett, hogy hosszútávon a társadalom elöregedése jelenti majd az egyik legnagyobb gazdasági problémát. Ha a jövőben tovább nő a születéskor várható élettartam, emelkednek a nyugdíjalap kiadásai is. "Olyan egyensúlyzavarnak nézünk elébe, amelynek pénzügyi konzekvenciájára fel kell készülni" - hangsúlyozta a közgazdász.

Mint kifejtette, az unió számára is súlyos kérdés ez, ami nálunk hatványozottabban jelentkezik majd. Egyebek között azért, mert Magyarországon még az átlagnál jóval alacsonyabbak az életkilátások, ami várhatóan javulni fog, és mert kifejezetten "nyugdíjba igyekvő nemzet a magyar".

Holtzer Péter, az Idősügyi Kerekasztal elnöke arról beszélt, hogy húsz éve nem volt akkora, 33,5 százalék a nyugdíjjárulék, mint amit jövőre kell fizetni. Ez azonban az idei évhez képest nem jelent sokkot - tette hozzá.

A szakember elkerülhetetlennek tartja az önkéntes megtakarítások szerepének növekedését a jövőben, főként azért mert a jelenlegi átlag, ami 550 ezer forint/fő "nevetséges" szintű. Mint kifejtette, ez azt jelenti, hogy több nyugdíjjárulékot fizetnek egy évben az emberek, mint amennyi önkéntes megtakarítást felhalmoznak több év alatt.

Holtzer Péter számításai szerint egy mai 35 évesnek, megelőlegezve a 65 éves nyugdíjkorhatárt, legalább havi 10-55 ezer forint megtakarításra van szüksége ahhoz, hogy nyugdíjba menetelekor ne kelljen sokkoló életszínvonal-változást megélnie.

"Amíg nincs egy normális adórendszer ebben az országban, addig nincs miről beszélni, mert adóreform nélkül nincs nyugdíjreform" - fejtette ki az előadó, aki a probléma gyökerét a jelenlegi, rendkívüli egyenlőtlen terhelésben látja. Holtzer szerint a jövőben világossá kell tenni mindenki számára, hogy annyi nyugdíja lesz, amennyit befizet.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hankó Balázs: a térségfejlesztés modellje a szakképzés

Nyíregyháza polgármestere szerint a munkahelyek kérdésének megoldására az önkormányzat gazdaságfejlesztési és ipari park fejlesztési programja lehet megoldás. Teljes cikk

Ennyi borravalót adnak a magyarok a vendéglátóhelyeken

A mobiltelefonos fizetés leginkább a fiatal felnőttek körében jellemző. Teljes cikk

Kapcsolódó hírek