kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 12 éve

Ingyen képzések a kkv-szektor szereplőinek

A Magyar Iparszövetség (OKISZ) az Európai Unió támogatásával képzési, oktatási programokat indított a kis- és középvállalkozói szektorban munkát végző vállalkozók és munkavállalóik részére - mondta Vadász György ügyvezető elnök szerdán, sajtótájékoztatón, Budapesten.

Az OKISZ-ernyő elnevezésű programban a közép-magyarországi régió kivételével az ország minden térségében mintegy négyezer résztvevőt képeznek ingyen az élethosszig tartó tanulás keretében 2011 második felében és 2012 első félévében az unió 274 millió forint támogatásával.

Vadász György hangsúlyozta: a számviteli, pénzügyi, kereskedelmi, informatikai, logisztikai, marketing ismeretek nyújtásával, a nyelvoktatással a vállalkozások versenyképességét, a modern vállalkozói gondolkodás kialakulását kívánják elősegíteni. A sajtótájékoztatón Vadász György elmondta, úgy látják, hogy a jövőben a vállalkozói érdekképviseleti munkára még inkább szükség lesz, amit a Magyar Iparszövetség a saját apparátusának képzésével, a vállalkozói együttműködés segítésével erősít.

Az ügyvezető elnök az adórendszerről elmondta, egyetértenek az erős középosztály megteremtésével, de a szövetség szerint az egykulcsos személyi jövedelemadó csak középtávon lehet ösztönző. Utalt arra, hogy a minimálbér és bérminimum emelés jövő évi kompenzálása jelentős adminisztrációs terhet ró a vállalkozásokra. Kifejtette, úgy látják, hogy 2011-2012-ben teljesülhet a költségvetési hiánycél, de ha nincs gazdasági növekedés és foglalkoztatás-bővülés, akkor a 2013 után nem látszik, miképpen lehet tartani a hiánycélt.

Vadász György közölte, a szövetség több mint barátságtalan lépésnek tartja, hogy a fővárosban az iparűzési adót növelni kívánják, mert ezzel a budapesti vállalkozások versenyhelyzete mintegy 40-45 milliárd forinttal romlik. Az iparűzési adó növelése a vállalkozások megsarcolását jelenti egy olyan időben, amikor már nem lehet rájuk több terhet róni. A fővárosnak és a főpolgármesternek az lenne az érdeke, hogy a meglévő iparűzési kulcs mellett legyen minél több bevétele a városnak, továbbá szükség lenne olyan feltételekre is, amelyek mentén közös gondolkodásra lenne lehetőség a vállalkozások és a főváros vezetése között - tette hozzá a Magyar Iparszövetség ügyvezető elnöke. A Magyar Iparszövetségben a sajtótájékoztatót követően átadták a szövetség kitüntetéseit, így például Alkotói Díjban 9-en részesültek.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen

A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk

Bódis László: a doktori képzés kulcsfontosságú az innovációban

Magyarország akkor képes egyre jobban teljesíteni az innováció területén, ha kiemelt figyelmet kell fordít a doktori képzésben résztvevő... Teljes cikk

Tízből hat fiatal döntött a szakképzés mellett

A legtöbben idén is a technikumokat választották az általános iskola nyolcadik osztályának elvégzését követően, tízből hat fiatal döntött a... Teljes cikk