kapubanner for mobile
Megjelent: 11 éve

Innovatív vállalkozókat és tudósokat keres a DHL

A DHL a leginnovatívabb tudóst vagy vállalkozót keresi a logisztika területén, aki 2013-ban elnyerheti a DHL Innovációs Díjat. A 10 000 eurós anyagi elismeréssel járó címre január 31-ig pályázhatnak kiemelkedő újításokkal szakemberek a világ bármely tájáról.

A pályázaton egyetemi és főiskolai hallgatók, friss diplomások, illetve kutatók mérethetik meg magukat, akik innovatív, gyakorlatorientált és szakszerű választ kínálnak egy logisztikához kapcsolódó kérdésre. A díj történetében először olyan fiatal vállalkozók jelentkezését is várják, akik valamely logisztikai probléma megoldására dolgoztak ki üzleti tervet, vagy már meg is valósították azt. A jelentkezők 2013. január 31-ig angol nyelven nyújthatják be pályázati anyagukat. Az online regisztráció során képeket, valamint videót is fel lehet tölteni a megoldásról, találmányról, az azt kidolgozó csapatról. A zsűrizés kizárólag a leadott dokumentumok alapján történik, tehát fontos, hogy a pályázati anyag kiemelkedő, figyelemfelkeltő legyen.

"Olyan kreatív gondolkodású embert keresünk, aki megoldása révén jelentősen hozzájárul a logisztikai iparág fejlesztéséhez - mondta el Petra Kiwitt, a DHL nemzetközi Innovációs Központjának vezérigazgatója. - A tudományos intézményekkel és a fiatal vállalkozókkal való együttműködés rendkívül fontos a DHL számára, és kiemelkedő eredményeket hozott az elmúlt időkben. Reméljük, hogy a DHL Innovációs Díj és a hozzá kapcsolódó támogatás segíti a fiatal vállalkozók és tudósok munkáját, és további előremutató logisztikai megoldások látnak napvilágot" - tette hozzá.

A beérkezett pályázatokat a nemzetközi tudományos és gazdasági élet elismert képviselői értékelik majd, elsősorban az innováció, a nemzetközi alkalmazhatóság, a hosszú távú hatások és előnyök, valamint a megvalósíthatóság szempontjaira koncentrálva. A díjátadó ceremóniára 2013. április 24-én a DHL németországi Innovációs Kampuszán, Troisdorfban kerül majd sor. A díjátadó megelőzi a jövőre ötödik alkalommal megrendezendő DHL Innovációs Napot, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a logisztikai iparág fejlődésére.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk

Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR

A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk

Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek

A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk