Júliusban jön az évközi nyugdíjemelés
2,6 millió nyugdíjasnak összesen 184 milliárd forint pluszpénzt folyósítanak egy hónap múlva.
Több mint 180 milliárd forintot kapnak júliusban a nyugdíjasok - derül ki Tállai András nyilatkozatából, amit a Mediaworks Hírcentrumának adott. A pénzügyminiszter helyettese azt mondta, a kormány a magas infláció miatt 3,9 százalékos évközi kiegészítő nyugdíjemelést hajt végre, és a következő hónapban a címzettek összesen nyolchavi nyugdíj után kapják meg a növelést.
"A nyugdíjtörvény arra kötelezi az államot, hogy ha az éves várható infláció magasabb az előzetesen tervezettnél, novemberben folyósítson az érintetteknek januárra visszamenőleges kiegészítő emelést. A kormány, ahogy a növekvő infláció miatt tavaly, úgy idén is korábban lép, így már júliusban évközi, kiegészítő nyugdíjemelésben részesülnek a jogosultak"- mondta a miniszterhelyettes. Hozzátette: a pénzt a nyugdíjasok egy összegben, az aktuális havi nyugdíjjal együtt kapják meg.
A kiegészítő emeléssel az államkincstár 2,6 millió nyugdíjasnak összesen 184 milliárd forint pluszpénzt folyósít egy hónap múlva.
Tállai András arról is beszélt, hogy a 13. havi nyugdíj kifizetése semmilyen gazdasági körülménytől nem függ, és az eddigiekhez hasonlóan februárban érkezik. 2023 elején 13. havi nyugdíj címén több mint 370 milliárd forintot kaphat kézhez együttesen az érintett közel 2,5 millió nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő személy.
fotó: pexels
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Nyugdíjmatek: egymillióval kevesebb adófizetővel nem lehet majd biztosítani 200 ezerrel több nyugdíjas ellátmányát 2 hete
- Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve? 2 hete
- Varga Mihály: az év eleji 6 százalékos emelés a nyugdíjak reálértékében is növekedést jelent 3 hete
- A nyugdíjak és a keresetek értékalakulása 3 hete
- Az öregségi nyugdíj egy főre jutó átlagos összege teljes ellátás szerint járásonként 3 hete
- A nyugdíjban és egyéb ellátásban részesülők megoszlása az ellátás típusa szerint - grafikon 3 hete
- A külföldre folyósított ellátásokban részesülők száma országonként - grafikon 3 hete
- Megérkeztek a friss adatok a magyar nyugdíjakról - 24 ezren 600 ezer forintnál is több nyugdíjat kapnak 4 hete
- A 75 az új 65? - Egyre kevésbé reális, hogy valaki a hatvanas éveiben nyugdíjba vonuljon 4 hete
- Mit kell tenni a nyugdíjkorhatár betöltésével annak, aki özvegy? 1 hónapja
- Dobrev Klára: Európában Magyarországon költik a legkevesebbet a nyugdíjakra 1 hónapja