A cég szóvivő elmondta, hogy a karcsúsítás nem része a szélesebb költségmegtakarítási programnak, ezzel csak néhány hivatali posztot akarnak átalakítani.
Várakozáson felül, tíz százalékot meghaladó mértékben nőtt a Vodafone bevétele tavaly a harmadik negyedévben. A bevétel alapján a világ első számú mobilszolgáltatója felfelé módosította az üzemi eredmény alakulására vonatkozó előrejelzését, egyebek között arra hivatkozva, hogy Európában stabilizálódni látszik a mobiltávközlési szektor.
A csoport bevétele 10,3 százalékkal 11,5 milliárd fontra emelkedett a decemberrel végződött harmadik negyedévben az egy évvel korábbi 10,47 milliárdról, miközben elemzők 11,4 milliárdot vártak.
MTI Eco/Napi Gazdaság